A fogyasztóvédelmi ellenőrzések középpontjában az e-kereskedelem áll
Az elmúlt évekhez hasonlóan 2019-ben is a családok biztonsága és a tisztességes vállalkozások védelme áll a fogyasztóvédelem fókuszában – mondta Kara Ákos, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára.
Kiemelte: a fogyasztóvédelmi ellenőrzések középpontjában az elektronikus kereskedelem áll, a hatósági ellenőrzések keretében már több mint 1700 webáruház működését, gyakorlatát vizsgálták meg, ennek köszönhetően a jogsértések aránya negyedére csökkent.
Az ITM államtitkára rámutatott: 2019-ben az internetes kereskedelem mellett a hagyományos kereskedelem ellenőrzése is a fő feladatok között szerepel, 2018-ban 5800 üzletet ellenőriztek.
Elmondta: 2018-ban több mint 33 ezer panasz érkezett a fogyasztóvédelmi hatósághoz, amelyeknek 45 százaléka jótállással és szavatossági gyakorlattal függött össze. Kiemelte: a vásárlók visszajelzéseiből látható, hogy a jótállás és szavatosság területén egyre nagyobb az igény ezeknek a szabályoknak az egyértelművé tételére, szigorítására, a tárca készen áll arra, hogy előzetes és alapos egyeztetés után változtasson az előírásokon. Így a vásárlók érdekében a hibás termék javítására, cseréjére vonatkozó határidőket is pontosabbá, egyertelművé lehet tenni – fűzte hozzá az államtitkár.
Kara Ákos jelezte: a fogyasztóvédelmi hatóság 2019-es ellenőrzési programjában kiemelten szerepel az online kereskedelem ellenőrzése (…).
Feleljen meg a fogyasztóvédelmi szabályoknak! Kérje árajánlatunkat ÁSZF-ének elkészítésére, auditálására a [email protected], Ajánlatkérő űrlapunkon, vagy további elérhetőségeinken! IT ügyvédek sokéves tapasztalattal, milliós bírsággaranciával.