A Net-jog.hu irodája:

2119 Pécel, Álmos vezér utca 24/1.
Telefon: +36 30 622 41 79 (H-Cs 10 és 12, illetve 13 és 15 óra között)

Központi e-mail:

Központi telefonszám: +36 1 506 0338 (H-P 8-20 óra között)

Image Alt

GDPR jogi tanácsadás

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság egy közérdekű bejelentés alapján hivatalból indított adatvédelmi hatósági eljárást egy sms küldő honlappal szemben. A honlap célja, hogy egy kötelező regisztrációt követően meghatározott számú sms-t lehet a honlapon keresztül küldeni, illetve krediket gyűjteni. Az sms küldő honlap adatkezelése ügyében a Hatóság korábban már két alkalommal is vizsgálatot folytatott. A honlap üzemeltetője a korábbi eljárás eredményeképpen módosította az adatkezelési tájékoztatót, de a gyakorlatán érdemben nem változtatott, ezt támasztja alá, hogy újabb panasz érkezett. Jelen esetben a Hatóság megállapította, hogy a honlappal kapcsolatos adatkezelés továbbra is sérti az általános adatvédelmi rendelet 12. cikk (1) és (2) bekezdését,

A spanyol adatvédelmi hatóság (AEPD) 75 000 eurós bírságot szabott ki a VODAFONE ESPAÑA-ra a jogsértő adatkezelés miatt. Az ügyben az érintett élt a törlési (elfeledtetéshez való) jogával még 2015-ben, ennek ellenére az adatkezelő folyamatosan küldött neki reklám SMS-eket. Az adatkezelő kijelentette, hogy az érintett telefonszámát - mivel az könnyen megjegyezhető volt - alkalmazottai „dummy számként” használták. Az AEPD úgy vélte, hogy a VODAFONE ESPAÑA megsértette a GDPR 5 és 6. cikkét, ugyanis jogalap nélkül kezelte tovább a személyes adatokat. Feleljen meg a GDPR-nek! Kérje árajánlatunkat a DPO tisztség betöltésére, céges GDPR adatvédelmi auditra, az adatkezelési tájékoztató, a GDPR adatvédelmi szabályzat elkészítésére a

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság határozatával 200 000 Ft összegű bírság megfizetésére kötelezett egy szervezetet, mely jogszerűtlenül tagadta meg, hogy volt munkavállalója hozzáférjen archivált magáncélú leveleihez. A Kérelmező adatvédelmi hatósági eljárás megindítását kezdeményezte, mivel volt munkáltatójától hiába kérte, jogviszonya megszűnését követően, hogy hozzáférhessen munkahelyi email fiókjának archívumához. Ezt a szervezet megtagadta adatvédelmi okokra hivatkozva. A volt munkavállaló közalkalmazotti jogviszonya jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményei iránt indult munkaügyi perében szerette volna felhasználni bizonyítékként a levelezések tartalmát. A Hatóság a tényállás tisztázása során megállapította, hogy a szervezet nem szabályozta a „céges” email fiók használatát. Így annak magáncélú használata nem volt tiltott a munkavállaló számára. Ebben az

GDPR pontosan meghatározza, hogy egy adatkezelőnek mely esetekben kell tájékoztatni az érintetteket az adatvédelmi incidensről. Az általános adatvédelmi rendelet 34. cikke alapján ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve, az adatkezelőnek indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatnia kell az érintettet az adatvédelmi incidensről. Az érintett részére adott tájékoztatásban világosan és közérthetően ismertetni kell az adatvédelmi incidens jellegét, és közölni kell az adatvédelmi tisztviselő vagy a további tájékoztatást nyújtó egyéb kapcsolattartó nevét és elérhetőségeit; ismertetni kell az adatvédelmi incidensből eredő, valószínűsíthető következményeket; ismertetni kell az adatkezelő által az adatvédelmi incidens orvoslására tett vagy tervezett intézkedéseket. Az érintettet azonban

A németországi adatvédelemért és az információszabadságért felelős szövetségi biztos (BfDI) 10 000 euró bírságot szabott ki a Rapidata GmbH-ra. Több eljárásra volt szükség a Rapidata GmbH távközlési szolgáltatóval szemben, mivel a társaság az ismételt kérések ellenére sem teljesítette a GDPR 37. cikk szerinti követelményét, azaz, hogy a társaság adatvédelmi tisztviselőt nevezzen ki. A 10 000 euró bírság összegét figyelembe vették, hogy a vállalkozás KKV-nak minősül. A GDPR 37. cikke alapján az adatkezelő és az adatfeldolgozó adatvédelmi tisztviselőt jelöl ki minden olyan esetben, amikor: a) az adatkezelést közhatalmi szervek vagy egyéb, közfeladatot ellátó szervek végzik, kivéve az igazságszolgáltatási feladatkörükben eljáró bíróságokat; b) az adatkezelő vagy

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság határozatában  500 000 Ft összegű adatvédelmi bírság megfizetésére kötelezett egy egészségügyi intézményt. A bírság kiszabására azért került sor, mert az Intézmény megsértette az általános adatvédelmi rendelet több pontját is. Az Intézmény korábbi orvos-igazgatója kérelmet nyújtott be a Hatósághoz azzal, tudomására jutott, hogy a jelenlegi igazgató, a kórházi elektronikus levelezése (tudomása szerint törölt, valójában) inaktivált fiókjai visszaállítását rendelte el. A jelenlegi igazgató ezt azzal indokolta, hogy kerestek egy jogi dokumentumot. A Kérelmező kifogásolta, hogy ennek során a fiókokban bármelyik dokumentumához hozzáférhettek, bármely személyes adatát megismerhették, hiszen magánlevelezésekre is használta azokat. A Hatóság a tényállás tisztázása után megállapította, a

A spanyol adatvédelmi hatóság 30 000 eurós bírságot szabott ki a Vueling társaságra a weboldalán alkalmazott sütik miatt. A Vueling egy cookie popup-ban tájékoztatta az érintetteket a cookie-k alkalmazásáról, egy linket helyezett el a "Cookie Szabályzathoz", valamint volt egy olyan opció, hogy "Elfogadom, és tovább folytatom a böngészést". A sütik kezelésével kapcsolatban a vállalat azt jelezte, hogy: "a Felhasználó beállíthatja a böngészőt úgy, hogy alapértelmezés szerint elfogadja vagy elutasítsa az összes sütit, vagy hogy képernyőn megjelenő értesítést kapjon az egyes sütik fogadásáról, és ekkor dönthet annak végrehajtásáról vagy használhatja a "nem kövesse nyomon" követő cookie-blokkoló eszközöket is." A spanyol hatóság szerint azonban elvárt, hogy

A Facebook „Tetszik” gombjával ellátott honlap üzemeltetője a honlap látogatójára vonatkozó személyes adatok gyűjtése és a Facebook részére történő továbbítása tekintetében a Facebookkal közös adatkezelőnek minősülhet - mondta ki az Európai Bíróság. A német Fashion ID online divatruha-értékesítő vállalkozás elhelyezte honlapján a Facebook „Tetszik” gombot. Ez azzal a következménnyel jár, hogy ha egy látogató megtekinti a Fashion ID honlapját, akkor a személyes adatait továbbítják a Facebook Ireland részére. Ez a továbbítás az említett látogató tudomása nélkül megy végbe, függetlenül attól, hogy tagja-e a Facebook közösségi hálózatnak, vagy hogy rákattintott-e a „Tetszik” gombra. Egy német közhasznú fogyasztói érdekvédelmi egyesület azt kifogásolta, hogy a

1.5 millió Ft-os GDPR bírságot szabott ki az adatvédelmi hatóság a munkavállalók egész napos megfigyelése, több GDPR alapelv megsértése, és a megfelelő tájékoztatás hiánya miatt. Az alábbiakban összefoglaljuk a határozat lényegét: A szóban forgó ügyben Kérelmező kérelemmel fordult a NAIH-hoz, mely szerint korábbi munkahelyén, a Kötelezettó, az általa üzemeltetett elektronikus megfigyelőrendszer egyik kamerájával megfigyelte munkavégzését […] napján. A kérelem szerint ezen kamera által rögzített felvételek alapján a Kérelmező […] képeket keresett a hivatali diszpécseri számítógépen, azokat kinyomtatta, […] feliratokkal látta el, majd a férfi öltözőben függesztette ki. A munkáltatói jogkör gyakorlója a Kérelmezőt hivatalának ellátására méltatlannak ítélte a felvételek alapján, ezért

Az Európai Bíróság kimondta: A cookie-k telepítése az internethasználók aktív hozzájárulását igényli. A német fogyasztói szervezetek szövetsége a német bíróságok előtt azt kifogásolta, hogy a német Planet49 társaság online nyereményjátékok keretében előre bejelölt négyezetet használ, amellyel a játékban részt venni kívánó internethasználók megadják hozzájárulásukat a cookie-k telepítéséhez. E cookie–k a Planet49 partnereinek termékeivel kapcsolatos reklámcélú információgyűjtésére irányulnak. A Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) a Bíróságtól az elektronikus hírközlési ágazatban a magánélet védelmével kapcsolatos uniós jog értelmezését kéri. A Bíróság ítéletében úgy határozott, hogy a valamely honlap felhasználója által a cookiek-nak a végberendezésén történő telepítéséhez és azok lehívásához adandó hozzájárulása nem tekinthető érvényesen