Ügyvédek

a garantált profizmus

Adatvédelmi jog

hogy jogszerűen kezelje az adatot

E-kereskedelmi jog

hogy rendben legyen az üzlet

Szűrés a következőre

adatvédelmi bejelentés

Nőtt az adatvédelmi bejelentkezések száma

2017. április 27. | adatkezelés, adatkezelési tájékoztató, adatvédelem, adatvédelmi angolul, adatvédelmi bejelentés, adatvédelmi nyilatkozat, adatvédelmi rendelet, adatvédelmi szabályzat, adatvédelmi szabályzat készítés, adatvédelmi szakértő, adatvédelmi tájékoztató, adatvédelmi tanácsadás, adatvédelmi törvény, infotv, naih, weboldal adatvédelem, webshop adatvédelem

adatvédelmi tisztviselőRendkívüli mértékben, 7 ezerről 17 ezerre nőtt az adatvédelmi nyilvántartásba bejelentkezések száma tavaly, ugyanakkor mind az adatvédelmi, mint az információszabadságot érintő ügyek száma csökkent – mondta a (NAIH) elnöke a szervezet elmúlt évi tevékenységét bemutató szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Péterfalvi Attila elmondta, tavaly 6803 ügyet iktattak, mintegy 800-zal kevesebbet a 2015-ös adatnál, de a csökkenés hátterében adminisztratív okok állnak, vagyis nem érdemi az ügyforgalmi csökkenés.
Hozzátette: az ügyek 65 százaléka az adatvédelmet érintette, 20 százaléka pedig az információszabadságot. Jelezte, az információszabadságot érintő ügyek aránya 3 százalékkal nőtt a tavalyelőttihez képest.

A vizsgálat alá vont 990 ügyből 482-ben állapítottak meg valamilyen jogellenes adatkezelési gyakorlatot. A megállapított jogsértések száma az adatvédelmi ügyek esetében csökkent, míg az információszabadságot érintőekben nőtt: a megállapított jogsértések 52 százaléka az információs önrendelkezési jog, 48 százaléka az információszabadság jogának sérelmét állapította meg.

A hatóság tavaly 36 adatvédelmi hatósági eljárást zárt le, ezek közül 26-ban állapított meg jogsértést és 10 esetben szabott ki bírságot. Összesen több mint 20 millió forint bírságot szabtak ki, ez az érték 2015-ben 94 millió forint volt.

Péterfalvi Attila felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi bírságok összege kifejezetten alacsony európai összehasonlításban, azonban jövő májustól – az egységes európai adatvédelmi rendelet hatálybalépésétől – jelentősen nőni fog, és akár hatmilliárd forint bírságot is kiszabhat majd a hatóság.

A NAIH határozataiból 2012 óta 196-ot támadtak meg bíróságon, ebből 7 eljárás zárult a hatóság pervesztességével, 2015-ben és 2016-ban egy vesztett ügyük sem volt.

Szólt arról is, hogy tavaly elfogadták az általános európai adatvédelmi rendeletet, amely jövő májusban lép életbe, a bűnügyi irányelvvel együtt. Ez a két jogszabály alapjában változtatja meg a nemzeti adatvédelmi gyakorlatot – jelentette ki. Példaként említette, hogy “megfordul a bizonyítás”: a jövőben az adatkezelőnek kell bizonyítania, hogy megfelel a rendelet előírásainak. Jelezte: az irányelv életbe lépése nyomán bővül a NAIH feladat- és hatásköre is.

(mti hír)

Jellemző hibák az adatkezelési tájékoztatókban

2017. március 30. | adatkezelés, adatkezelési tájékoztató, adatvédelem, adatvédelmi angolul, adatvédelmi bejelentés, adatvédelmi nyilatkozat, adatvédelmi nyilatkozat minta, adatvédelmi rendelet, adatvédelmi szabályzat, adatvédelmi szabályzat készítés, adatvédelmi szakértő, adatvédelmi tájékoztató, adatvédelmi tanácsadás, adatvédelmi törvény, Egyéb, webáruház adatvédelem, webjog, weboldal adatvédelem, webshop adatvédelem, webshop jog

adatvédelmi rendeletKözzétette a NAIH a 2016. évi beszámolóját, mely elérhető a weboldalunkról. A Hatóság a 2016-os évben folytatott eljárásaiban kiemelt figyelmet fordított az előzetes tájékoztatás követelményének való megfelelés vizsgálatára. Az alábbiakban összefoglaljuk, hogy a Hatóság milyen jellemző hibákat tapasztalt:

  • adatkezelő(k) személyéről és elérhetőségéről való hiányos tájékoztatás;
  • az adatkezelési célokat legtöbbször elnagyoltan, nem kellően pontosan jelölik meg, vagy a megjelölt cél megfogalmazása nem közérthető, olyan kifejezést alkalmaznak, aminek nincs egyértelmű, mindenki számára nyilvánvaló jelentése;
  • jellemzően nem egyértelmű, hogy mely adatkezelési célhoz, pontosan milyen személyes adatukat is használják fel és ennek következtében nem állapítható meg, hogy az adatkezelő eleget tesz-e a célhoz kötött adatkezelés követelményének;
  • nem különítik el a kötelezően és önkéntesen megadandó adatok körét;
  • az adatkezelés időtartamának megjelölésénél nincs abszolút határidő megjelölve, vagy olyan, az érintett számára nem kellő információt biztosító tájékoztatást alkalmaznak, mint, hogy az adatkezelés céljának megszűnésig, vagy a szerződéses jogviszonnyal kapcsolatos jogszabályban meghatározott elévülési idő végéig kezelik az adatokat;
  • adatfeldolgozóról való tájékoztatás is hiányos volt a legtöbb esetben, itt az arról való tájékoztatást mulasztották el az adatkezelők, hogy mely adatfeldolgozók, milyen személyes adataikhoz, milyen időtartamig férhetnek hozzá, illetve mire használják fel az adott személyes adatot (milyen tevékenységet
    végeznek az adatkezelő részére);
  • gyakori hiányosság, hogy elmulasztják az adatok felvételének helyén elérhetővé tenni a tájékoztatót (pl. honlapon gyűjtött adatok esetében az űrlapon közvetlenül kattintható linken);
  • tájékoztató közérthetősége továbbra is komoly probléma;
  • komplex adatkezelések bemutatásánál nem fektetnek kellő hangsúlyt az adatkezelők az érintettek megfelelő, érthető és áttekinthető tájékoztatására (…);
  • érintettek személyes adatainak kezelését szabályozó hatályos jogszabályról való hibás tájékoztatás ( Infotv. helyett Avtv.)

Feleljen meg folyamatosan a hatályos adatvédelmi szabályoknak! Kérje árajánlatunkat adatvédelmi auditra, az adatkezelési tájékoztató és az adatvédelmi bejelentés elkészítésére a net-jog@net-jog.hu-n, Ajánlatkérő űrlapunkon, vagy további elérhetőségeinken!

Webáruház adatvédelem

2017. február 21. | adatkezelés, adatkezelési tájékoztató, adatvédelem, adatvédelmi bejelentés, adatvédelmi nyilatkozat, adatvédelmi nyilatkozat minta, adatvédelmi rendelet, adatvédelmi szabályzat, adatvédelmi szabályzat készítés, adatvédelmi szakértő, adatvédelmi tájékoztató, adatvédelmi tanácsadás

webshop adatvédelemMegjelent a NAIH ingyenes tájékoztatója a webáruházakra vonatkozó adatvédelmi követelményekről. A 21 oldalas anyag letölthető weboldalunkról, az alábbi linkről. 

A tájékoztató kitér többek között az adatkezelésekhez való hozzájárulás követelményére, arra, hogy a webshopoknak be kell-e jelentkeznie az adatvédelmi nyilvántartásba. Arról is olvashatunk a tájékoztatóban, hogy hogyan kell feliratkoztatni az érintetteket hírlevélre.

Kérje árajánlatunkat adatvédelmi auditra, az adatkezelési tájékoztató és az adatvédelmi bejelentés elkészítésére a net-jog@net-jog.hu-n, Ajánlatkérő űrlapunkon, vagy további elérhetőségeinken! Már angolul is készítünk adatvédelmi szabályzatot!

Félperces: Hírlevél küldés 3.

2017. február 16. | adatkezelés, adatkezelési tájékoztató, adatvédelem, adatvédelmi angolul, adatvédelmi bejelentés, adatvédelmi nyilatkozat, adatvédelmi rendelet, adatvédelmi szabályzat, adatvédelmi szabályzat készítés, adatvédelmi szakértő, adatvédelmi tájékoztató, adatvédelmi tanácsadás, adatvédelmi törvény, webáruház adatvédelem, weboldal adatvédelem, webshop adatvédelem

adatvédelmi szakértőKérdés: A weboldalam használatával kapcsolatos üzenetek (pl. várható leállás, egyéb hiba stb.) is hírlevélnek minősülnek? Ilyet sem küldhetek a felhasználóimnak?

Válasz: A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (Reklámtörvény) 3.§ d) pontja szerint a reklám olyan közlés, tájékoztatás, illetve megjelenítési mód, amely valamely (…) szolgáltatás (…) igénybevételének előmozdítására, vagy e céllal összefüggésben a vállalkozás neve, megjelölése, tevékenysége népszerűsítésére vagy áru, árujelző ismertségének növelésére irányul. A fenti meghatározás alapján a weboldal használatával kapcsolatos rendszerüzenetek (esetleges hibákkal kapcsolatos információk) nem tekinthetők eDM-nek, így ezek küldéséhez nem szükséges hozzájárulást kérni.

Kérje árajánlatunkat adatvédelmi auditra, az adatkezelési tájékoztató és az adatvédelmi bejelentés elkészítésére a net-jog@net-jog.hu-n, Ajánlatkérő űrlapunkon, vagy további elérhetőségeinken! Már angolul is készítünk adatvédelmi szabályzatot!

Félperces: hírlevél-küldés 2.

2016. november 14. | adatkezelés, adatkezelési tájékoztató, adatvédelem, adatvédelmi angolul, adatvédelmi bejelentés, adatvédelmi nyilatkozat, adatvédelmi szabályzat, adatvédelmi szabályzat készítés, adatvédelmi szakértő, adatvédelmi tájékoztató, adatvédelmi tanácsadás, adatvédelmi törvény, direkt marketing, hírlevél, hírlevél-küldés, infotv, törvényes webshop, webáruház adatvédelem, webjog, weboldal adatvédelem, webshop adatvédelem

adatvédelmi szakértőKérdés: A weboldalamon szeretném a felhasználókat feliratkoztatni hírlevélre. Ilyenkor elegendő az e-mail címüket elkérnem?

Válasz: Nem. A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. § (1) bekezdése szerint (…) reklám természetes személynek mint reklám címzettjének közvetlen megkeresése módszerével, így különösen elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű más egyéni kommunikációs eszköz útján (…) kizárólag akkor közölhető, ha ahhoz a reklám címzettje előzetesen egyértelműen és kifejezetten hozzájárult. Hozzájáruló nyilatkozat bármely olyan módon tehető, amely tartalmazza a nyilatkozó nevét, illetve – amennyiben a reklám, amelyre a hozzájárulás vonatkozik, csak meghatározott életkorú személyek számára közölhető – születési helyét és idejét, továbbá azoknak a személyes adatoknak a körét, amelyek kezeléséhez a nyilatkozó hozzájárul, valamint a hozzájárulás önkéntes és a megfelelő tájékoztatás birtokában történő kifejezését. Tehát a feliratkoztatás során a feliratkozónak mindig meg kell adnia a nevét is.

A hírlevél-küldés, azaz a direkt mareking szabályait részletesen kell leírni a weboldal adatkezelési tájékoztatójában, illetve ÁSZF-ében. A tájékoztató elkészítésében, vagy az adatvédelmi bejelentésben segítséget nyújtunk, kérje ingyenes árajánlatunkat:  a net-jog@net-jog.hu-n, vagy további elérhetőségeinken.

300.000 Ft-os adatvédelmi bírság!

2016. november 5. | adatkezelés, adatkezelési tájékoztató, adatvédelem, adatvédelmi angolul, adatvédelmi bejelentés, adatvédelmi nyilatkozat, adatvédelmi nyilatkozat minta, adatvédelmi rendelet, adatvédelmi szabályzat, adatvédelmi szabályzat készítés, adatvédelmi szakértő, adatvédelmi tájékoztató, adatvédelmi tanácsadás, adatvédelmi törvény, bírsággarancia, infotv, webáruház adatvédelem, webjog, weboldal adatvédelem, webshop adatvédelem

adatvédelmi rendelet300.000 Ft-os adatvédelmi bírságot szabott ki az adatvédelmi hatóság a love.hu  és a nyeremenyjatek.hu weboldalak adatkezelési gyakorlata miatt. A NAIH határozatában megállapította, hogy a weboldalt üzemeltető adatkezelése nem felelt meg az Infotv. rendelkezéseinek, így adatvédelmi bírságban részesül:

A 300.000 Ft-os bírság kiszabására az alábbiak miatt került sor (röviden):

  • Az üzemeltető az adatkezelési tájékoztatóiban helytelenül jelölte meg az adatkezelő személyét, ezzel megsértette az Infotv. 20. § (2) bekezdésében foglalt kötelezettségét.
  • A weboldalra regisztrálhattak 16. életévüket be nem töltött kiskorúak is, törvényes képviselőik beleegyezése, vagy utólagos hozzájárulása nélkül (pedig lehet írásban kérni a szülőktől hozzájáruló nyilatkozatot). “A Kötelezett nem igazolta a törvényes képviselők beleegyezésének vagy utólagos jóváhagyásának bemutatását, ezért a Kötelezett által folytatott adatkezelés megfelelő jogalap hiányában az Infotv. 6. § (3) bekezdésébe ütközik, jogellenes adatkezelést valósít meg.”
  • Nem különült el a hírlevél-küldésre és a weblapra történő regisztrációhoz való hozzájárulás – ahogy a NAIH korábbi határozatában kimondta, miután két külön adatkezelési céllal állunk szemben, külön-külön hozzájárulás is szükséges. (ezzel már korábban foglalkoztunk>>>).
  • A regisztrációt ösztönző megoldás abban az esetben nem kifogásolandó, ha az adatkezelés fő célja direkt marketing tevékenység, és az adatkezelés körülményeiről egyértelmű és megfelelő előzetes tájékoztatást kapnak az érintettek.
  • Nem biztosította az adatkezelő, hogy az érintettek választhassanak, hogy mely szervezetek részére továbbítsa az adatkezelő a személyes adatokat.
  • “Az adatkezelő a Szabályzatban nem adott megfelelő tájékoztatást az adatkezelés céljairól, mivel
    nem jelölte meg előzetesen az adatkezelés egyik fő célját, az anyagi ellenszolgáltatás ellenében történő értékesítést.

Az adatvédelmi szabályzat, adatkezelési tájékoztató, nyilatkozat elkészítésében, vagy az adatvédelmi bejelentésben segítséget nyújtunk, kérje ingyenes  árajánlatunkat:  a net-jog@net-jog.hu-n, vagy az ajánlatkérő űrlapunkon. Etikus szolgáltatás bírsággaranciával.

Félperces: az adatvédelmi nyilvántartási szám

2016. október 19. | adatkezelés, adatkezelési tájékoztató, adatvédelem, adatvédelmi angolul, adatvédelmi bejelentés, adatvédelmi nyilatkozat, adatvédelmi nyilatkozat minta, adatvédelmi rendelet, adatvédelmi szabályzat, adatvédelmi szabályzat készítés, adatvédelmi szakértő, adatvédelmi tájékoztató, adatvédelmi tanácsadás, adatvédelmi törvény, infotv, internetjog, jogtanácsos, naih, webáruház adatvédelem, weboldal adatvédelem, webshop adatvédelem

adatvédelmi szakértőKérdés: Az adatvédelmi nyilvántartási számot milyen esetebekben kell feltüntetnem?

Válasz: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 68.§ (6) bekezdése szerint az adatkezelés nyilvántartási számát az adatkezelőnek az adatok minden továbbításánál, nyilvánosságra hozásánál és az érintettnek való kiadásakor fel kell tüntetni.

Kérje árajánlatunkat adatvédelmi auditra, az adatkezelési tájékoztató és az adatvédelmi bejelentés elkészítésére a net-jog@net-jog.hu-n, Ajánlatkérő űrlapunkon, vagy további elérhetőségeinken!

Félperces: az adatvédelmi rendelet 2.

2016. augusztus 3. | adatkezelés, adatkezelési tájékoztató, adatvédelem, adatvédelmi bejelentés, adatvédelmi nyilatkozat, adatvédelmi nyilatkozat minta, adatvédelmi rendelet, adatvédelmi szabályzat, adatvédelmi szabályzat készítés, adatvédelmi szakértő, adatvédelmi tájékoztató, adatvédelmi tanácsadás, webáruház adatvédelem, weboldal adatvédelem, webshop adatvédelem

adatvédelmi rendeletKérdés: Igaz, hogy az új adatvédelmi rendeletet alkalmazni kell majd az otthoni adatkezelésekre?

Válasz: Dehogy. Az új rendelet “nem alkalmazandó a személyes adatoknak a természetes személy által kizárólag személyes vagy otthoni tevékenység keretében végzett kezelésére, amely így semmilyen szakmai vagy üzleti tevékenységgel nem hozható összefüggésbe. Személyes vagy otthoni tevékenységnek minősül például a levelezés, a címtárolás, valamint az említett személyes és otthoni tevékenységek keretében végzett, közösségi hálózatokon történő kapcsolattartás (pl. Facebook kapcsolatok építése, a profilok tárolása stb.) és online tevékenységek. A rendeletet kell alkalmazni azonban azokra az adatkezelőkre és adatfeldolgozókra, akik személyes adatok ilyen személyes vagy otthoni tevékenység keretében végzett kezeléséhez az eszközöket biztosítják.” A rendelet szabályait 2018. május 25-től kell alkalmazni.

Feleljen meg folyamatosan a hatályos adatvédelmi szabályoknak! Kérje árajánlatunkat adatvédelmi auditra, az adatkezelési tájékoztató és az adatvédelmi bejelentés elkészítésére a net-jog@net-jog.hu-n, Ajánlatkérő űrlapunkon, vagy további elérhetőségeinken!

Félperces: eDM

2016. július 6. | adatkezelés, adatkezelési tájékoztató, adatvédelem, adatvédelmi bejelentés, adatvédelmi incidens, adatvédelmi nyilatkozat, adatvédelmi nyilatkozat minta, adatvédelmi rendelet, adatvédelmi szabályzat, adatvédelmi szabályzat készítés, adatvédelmi szakértő, adatvédelmi tájékoztató, adatvédelmi tanácsadás, adatvédelmi törvény, direct marketing, hírlevél, hírlevél-küldés, infotv, webáruház adatvédelem, weboldal adatvédelem, webshop adatvédelem

hírlevél jogszerűenKérdés: Küldhetek a weboldalam használatával kapcsolatos rendszerüzenetet a felhasználóknak, vagy már ez is eDM-nek, hírlevélnek minősül?

Válasz: A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (Reklámtörvény) 3.§ d) pontja szerint a reklám olyan közlés, tájékoztatás, illetve megjelenítési mód, amely valamely (…) szolgáltatás (…) igénybevételének előmozdítására, vagy e céllal összefüggésben a vállalkozás neve, megjelölése, tevékenysége népszerűsítésére vagy áru, árujelző ismertségének növelésére irányul. A fenti meghatározás alapján a weboldal használatával kapcsolatos rendszerüzenetek (a rendszer használatával, esetleges hibáival kapcsolatos információk) nem tekinthetők eDM-nek, így ezek küldéséhez nem szükséges hozzájárulást kérni.

Kérje árajánlatunkat adatvédelmi auditra, az adatkezelési tájékoztató és az adatvédelmi bejelentés elkészítésére a net-jog@net-jog.hu-n, Ajánlatkérő űrlapunkon, vagy további elérhetőségeinken!

Webshopok jogi kockázatai

2016. június 5. | adatkezelés, adatkezelési tájékoztató, adatvédelem, adatvédelmi bejelentés, adatvédelmi incidens, adatvédelmi nyilatkozat, adatvédelmi nyilatkozat minta, adatvédelmi rendelet, adatvédelmi szabályzat, adatvédelmi szabályzat készítés, adatvédelmi szakértő, adatvédelmi tájékoztató, adatvédelmi tanácsadás, általános szerződési feltételek, ászf, ászf készítés, bírsággarancia, fogyasztó, fogyasztóvédelem, garancia, internet ügyvéd, internet-jogtanácsos, jogtanácsos, naih, törvényes webshop, ügyvéd, ügyvédi iroda, webáruház adatvédelem, webáruház ászf, webáruház védelem, webjog, webshop, webshop adatvédelem, webshop ászf, webshop audit, webshop jog, webshop jogi feltételei, webshop jogi háttere

adatvédelmi szakértőAz alábbiakban összefoglaljuk, hogy a webáruházak milyen jogi hátrányokra számíthatnak, amennyiben nem jogszerű a tevékenységük. Főleg a lehetséges bírságokra koncentrálunk.

A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 47/C. § (1) bekezdése szerint a fogyasztóvédelmi előírások megszegése esetén a bírság összege 15 ezer forinttól (…) 500 ezer forintig, illetve a fogyasztók széles körének testi épségét, egészségét sértő vagy veszélyeztető, továbbá a fogyasztók széles körének jelentős vagyoni hátrányt okozó jogsértés esetén a vállalkozás éves nettó árbevételének 5%-áig, az Szt. hatálya alá nem tartozó vállalkozás esetén 5 millió forintig terjedhet.

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról 2011. évi CXII. törvény 61. § (1) bekezdése szerint, amennyiben a webshopnak jogsértő az adatkezelése, úgy a hatósági eljárásban hozott határozatában a NAIH
a) megállapíthatja a személyes adatok jogellenes kezelésének vagy feldolgozásának tényét,
b) elrendelheti a valóságnak nem megfelelő személyes adat helyesbítését,
c) elrendelheti a jogellenesen kezelt vagy feldolgozott személyes adatok zárolását, törlését vagy megsemmisítését,
d) megtilthatja a személyes adatok jogellenes kezelését vagy feldolgozását,
e) megtilthatja a személyes adatok külföldre történő továbbítását vagy átadását,
f) elrendelheti az érintett tájékoztatását, ha azt az adatkezelő jogellenesen tagadta meg, valamint
g) bírságot szabhat ki, melynek mértéke 100 ezertől 20 millió forintig terjedhet.

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról  szóló 2008. évi XLVII. törvény 17. §-a szerint szintén 15 ezer forinttól (…) 500 ezer forintig terjedő bírságot szabhat ki a fogyasztóvédelmi hatóság a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.

Net-jog = Etikus szolgáltatás, adatvédelmi, internetjogi és ügyvédi tanácsadás bírsággaranciával. Kérje ingyenes árajánlatunkat ajánlatkérő űrlapunkon, a net-jog@net-jog.hu-n, vagy további elérhetőségeinken>>>.

Bemutatkozás

Folyamatos szakmai fejlődésünkkel, több éves gyakorlattal a net-jog.hu a infokommunikáció és a jog komplex problémáira nyújt megoldást.

net-jog

A Net-jog kiemelt szakmaiságát a többéves tapasztalat és az együttműködő ügyvédi irodáink biztosítják.

Szakértői munkánkért, tanulmányainkért felelősséget vállalunk - ezt garantálja szakmai felelősségbiztosító partnerünk, a Generali-Providencia Biztosító Zrt. pénzügyi háttere.

Központi e-mail címünk:
net-jog@net-jog.hu

Árajánlat-kérés:
Ajánlatkérő űrlap

WebshopJog.hu:
Folyamatos védelem a webáruházak számára

Ittvásárolhatsz.hu:
Az Itt vásárolhatsz! logó

Kiemelt partnerünk a WebshopExperts.hu - a webáruházak szakértői.

Rólunk írták

"Pontos jól kidolgozott mindenre kiterjedő, precíz munka. Nem tudok elég hálás lenni érte. Nem véletlen, hogy önöket ajánlják a legtöbb helyen. Ezek után, én is önöket fogom ajánlani mindenkinek."

Baranyai Ferenc

"Őszinte leszek Önhöz, az első szó ami eszembe jutott a tájékoztató áttekintése során az “aztamindenit” volt. Gyönyörű munka!"

Holczhei Tamás

"Maximálisan elégedett vagyok az Önök által nyújtott szolgáltatással, precíz, pontos, gördülékeny volt minden, a válaszadási időről és a gyorsaságról nem is beszélve…"

Kis Klaudia

"Ha minden ilyen professzionálisan működne, mindenkinek könnyebb lenne a dolga az életben."

Hutvágner Barna

További vélemények>>>

facebook

Kategóriák

14 napos elállási jog (41), 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet (5), 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet (4), 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet (23), AB határozat (2), adatbiztonság (2), adatkezelés (79), adatkezelési tájékoztató (106), adatvédelem (135), adatvédelmi angolul (15), adatvédelmi bejelentés (60), adatvédelmi incidens (16), adatvédelmi nyilatkozat (98), adatvédelmi nyilatkozat minta (33), adatvédelmi rendelet (27), adatvédelmi szabályzat (114), adatvédelmi szabályzat készítés (122), adatvédelmi szakértő (122), adatvédelmi tájékoztató (109), adatvédelmi tanácsadás (116), adatvédelmi törvény (60), általános szerződési feltételek (72), angol ÁSZF (20), ászf (131), ászf készítés (135), ászf minta (79), audit (44), bírság (53), bírsággarancia (71), bírsággarncia (8), cenzúra (3), cookie (2), direct marketing (14), direkt marketing (10), drón (1), Egyéb (22), elállási jog (50), elektronikus megfigyelés (2), EURO 2016 (1), Facebook jog (4), felmondási jog (3), fizetés (3), Foci EB (1), fogyasztó (29), fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés (80), fogyasztóvédelem (99), garancia (31), GDPR (1), hírlevél (11), hírlevél-küldés (6), infotv (36), ingyen ászf (6), internet ügyvéd (23), internet-jogtanácsos (37), internetcenzúra (5), internetjog (54), jogtanácsos (33), jótállás (14), kamera (8), kamerás adatvédelem (12), kamerás megfigyelés (10), karácsony (6), komment (3), könyvelés (1), letöltés (1), március 15. (2), médiajog (6), megfigyelés adatvédelem (3), meteorológiai jog (6), meteorológiai törvény (3), moderálás (2), naih (38), net-jog (48), nyilvántartás (4), online szerencsejáték (2), online vitarendezés (1), ország boltja (1), sérelemdíj (4), szálloda adatvédelem (3), szavatosság (5), szerencsejáték törvény (2), szerzői jog (4), tartós adathordozó (4), távollévők között kötött szerződés (80), telefonos hangrögzítés (1), torrent (1), torrentezés jogi háttere (1), törvényes webshop (109), ügyvéd (83), ügyvédi iroda (70), új ptk (15), uniós adatvédelmi rendelet (4), vagyonvédelmi kamera (2), vasárnap nyitva tartás (2), vasárnapi munkavégzés webshop (2), véleménynyilvánítás (3), visszatartási jog (1), webáruház adatvédelem (63), webáruház ászf (70), webáruház védelem (80), webjog (42), weboldal adatvédelem (60), webshop (112), webshop adatvédelem (41), webshop adózás (1), webshop ászf (103), webshop audit (100), webshop elállási jog (29), webshop jog (171), webshop jogi feltételei (130), webshop jogi háttere (98), webshop könyvelés (2), webshop ptk (27), webshop számlázás (2), webshopjogász (4),