A Net-jog.hu irodája:

2119 Pécel, Álmos vezér utca 24/1.
Telefon: +36 30 622 41 79 (H-Cs 10 és 12, illetve 13 és 15 óra között)

Központi e-mail:

Irodánk: 2119 Pécel, Álmos vezér utca 24.

Nem kell kiadnia a szolgáltatónak a torrentezők adatait

torrent, internetjogászA Kúria döntése szerint az internetszolgáltató polgári jogi kereset esetén nem köteles kiadni a torrentezők személyes adatait. A felperes az internetszolgáltató alperessel szemben a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) 94. § (1) bekezdés d) pontja alapján terjesztett elő keresetet, amelyben kérte az Szjt. 94. § (4) bekezdés b) pontja szerint a jogsértés elkövetéséhez kereskedelmi mértékben szolgáltatást nyújtó alperes kötelezését arra, hogy a vele szerződéses kapcsolatban álló előfizetők neve és címe megadásával szolgáltasson adatot arra vonatkozóan, hogy a közölt IP címek kikhez tartoztak a szerzői jogi védelem alatt álló művek jogosulatlan felhasználásának időpontjában. A felperes keresetét arra alapította, hogy az IP címek mögött lévő személyek azzal, hogy az interneten filmeket töltöttek le és ezzel lehetővé tették mások számára az általuk letöltött filmek letöltését, a műveket többszörözték, az alperes pedig kereskedelmi mértékben nyújtja e személyeknek, mint szerződéses ügyfeleinek a jogsértés elkövetéséhez az internetszolgáltatást. A jogerős ítélet a keresetet elutasította. Indokolása szerint (…) a természetes személyek személyes adatai (neve és címe) kiadására az alperes a 2001. évi CVIII. törvény (Elker.tv.) 13/A. § (6) bekezdése alapján az érintett személy hozzájárulása nélkül nem köteles. A felperes felülvizsgálati kérelmét a Kúria nem találta megalapozottnak, a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Egyetértve a másodfokú bíróság álláspontjával, a Kúria megállapította, hogy az Elker.tv. 13/A. § (6) bekezdése, mint az alperes tevékenységére irányadó jogszabály nem teszi lehetővé a szerződéses ügyfelek személyes adatának a hozzájárulásuk nélkül való kiadását. E rendelkezéshez képest az Szjt. jogsértés elkövetése esetén alkalmazandó objektív szankciói speciális rendelkezésként nem minősíthetők. Az alperes általános szerződési feltételei sem teszik megállapíthatóvá az alperessel szerződéses jogviszonyban álló személyek hozzájárulásának meglétét. A felperes által hivatkozott, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Info.tv.) 6. § (1) és (5) bekezdéseiben foglalt rendelkezések alapján vizsgálva a természetes személyek személyes adatainak hozzájárulásuk nélkül való kiadásának lehetőségét a Kúria megállapította, hogy az adott esetben a szerzői jogi igény érvényesítésének érdekében a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozása nem áll arányban. Forrás: Lb.hu ]]>