Ismét változtak a webáruházakra vonatkozó szabályok a veszélyhelyzet miatt
Az éjszaka megjelent a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló Kormány 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet alapján enyhítettek a webshopokra vonatkozó szabályokon. Ezek: Nincs szükség bejelentésre A veszélyhelyzet idején a lakosság ellátása céljából végzett üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül folytatható a vendéglátó üzlettel, illetve napi fogyasztási cikket értékesítő üzlettel kötött szerződés alapján. A fenti tevékenységet az ott meghatározott feltétellel a vendéglátó üzlet, illetve a napi fogyasztási cikket (a vendéglátó tevékenység keretében értékesített termékek kivételével olyan, a lakosság napi szükségleteinek, igényeinek kielégítésére szolgáló élelmiszer, illatszer, drogériai termék, háztartási tisztítószer és vegyi áru, higiéniai papírtermék, amelyet a fogyasztó jellemzően legfeljebb egy éven
Black Friday idején is ellenőrizik a webshopokat
Óvatosságra intette a fogyasztókat az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), és jelezte: folytatódnak az ellenőrzések. Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár a közleményben elmondta: Az ITM Internet Laboratóriuma és a fogyasztóvédelmi hatóság online ellenőrzéseinek száma az utóbbi években meghaladta a 3000-et. A tavalyi Black Friday időszakban félszáz, próbavásárlással egybekötött ellenőrzést végeztek, ezek felében tapasztaltak jogsértést, az eredmények felkerültek a www.jogsertowebaruhazak.kormany.hu oldalra. A fogyasztóvédelmi hatósági eljárás hatására a mulasztó online üzletek mindegyike pótolta a feltárt hiányosságokat. Kiemelték, ne rendeljünk olyan webáruházból, melynek honlapján nem található általános szerződési feltétel (ÁSZF), vagy egy e-mail címen, üzenetküldésre alkalmas űrlapon kívül nem ad meg más elérhetőséget! Az oldalon szereplő információkat
A jótállás új szabályai – a vételártól függ a jótállási idő
Ahogy már nyáron jeleztük, 2021. január 1-jétől jelentősen változnak a jótállás szabályai. Cikksorozatunkban végigvesszük a változásokat. A jótállás feltételeit a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendezi. A rendeletet csak a Polgári Törvénykönyv szerinti fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott, és a rendelet 1. mellékletben felsorolt új tartós fogyasztási cikkek adás-vétele esetén kell alkalmazni. Komoly változás lesz, hogy a jelenlegi 1 éves egységes jótállási idő sávosan változik az alábbiak szerint: A jótállás időtartama: a) 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év, b) 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén
Állásfoglalás a webkamerákkal kapcsolatban
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz érkezett megkeresés a közterületet figyelő webkamerákkal kapcsolatban. A Hatóság állásfoglalása szerint a közterületet figyelő webkamerák élőképeinek nyilvánosságra hozatala abban az esetben nem tekinthető adatkezelésnek, ha azon keresztül meghatározott természetes személy – közvetlenül vagy közvetve – nem azonosítható. Amennyiben az adatkezelő az azonosított vagy azonosítható természetes személyekről készült felvételek képét is nyilvánosságra hozza, akkor a tevékenységére az általános adatvédelmi rendelet rendelkezéseit is alkalmazni kell. A közterületet megfigyelő webkamerákkal kapcsolatban általános követelmény, hogy az adatkezelőknek megfelelő intézkedéseket kell hozniuk annak érdekében, hogy a webkamera élőképein ne szerepeljenek személyes adatok. A legfontosabbak az alábbiak: A természetes személy ne legyen
Kötelező a végrehajtóknak DPO-t kinevezni
A NAIH állásfoglalást tett közzé abban a két kérdésben, hogy a végrehajtó közhatalmi szervnek minősül-e, a végrehajtói feladataik ellátása keretében végzett adatkezeléseik vonatkozásában a GDPR 6. cikk (1) bekezdése alapján mely jogalapot alkalmazhatják, illetve, hogy kötelező-e adatvédelmi tisztviselőt kijelölniük. A Hatóság álláspontja szerint a bírósági végrehajtási eljárás lefolytatása az állami szuverenitás belső lényegéhez tartozó, közhatalom gyakorlásával együtt járó és az igazságszolgáltatás rendjéhez kapcsolódó állami funkció, tehát az önálló bírósági végrehajtó a végrehajtási cselekmények foganatosítása és a végrehajtási kényszer alkalmazása során közhatalmat gyakorol. Az önálló bírósági végrehajtó a közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladatai ellátása során folytatott adatkezeléseire a GDPR 6. cikk (1)