Nem feltétlenül felelős egy weboldal a kommentek miatt
Nem tehető feltétlenül felelőssé a tartalomszolgáltató a felhasználók kommentjei miatt – mondta ki az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy magyar ügyben (mti hír). Ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével a magyar Alkotmánybíróság (Ab) azon korábbi döntése, amely a tartalomszolgáltatók feltétlen felelősségét állapítja meg az internetes oldalaikon megjelenő, harmadik személyek által bejegyzett kommentekért – írta kedden közzétett ítéletében az EJEB. A strasbourgi bíróság egyhangúlag elfogadott ítélete szerint a magyar hatóságok megsértették a véleménynyilvánítás szabadságát azzal, hogy az Index online hírportált és a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületét (MTE) tették felelőssé a cikkeik alatt megjelent kommentekért. Az Európa Tanács égisze alatt működő EJEB ítéletének értelmében a magyar államnak a jogsértés miatt három hónapon belül 5100 euró (több mint másfélmillió forint) perköltséget kell fizetnie a felpereseknek. Az ügy előzménye, hogy az Experient ingatlanközvetítő cég feljelentette az Indexet és az MTE-t, mert a vállalat etikátlan hirdetési gyakorlatáról szóló cikkeik alatt gyalázkodó kommentek jelentek meg. A kifogásolt kommenteket eltávolították, amint tudomást szereztek róluk, de az ingatlancég nem elégedett meg ennyivel, és bírósághoz fordult. Magyarországon az ügy azzal ért véget, hogy az Ab 2014 májusában elutasította azt az alkotmányjogi panaszt, amelyet a tartalomszolgáltatók a Kúria ítélete ellen nyújtottak be. Az Ab-döntés értelmében a honlapján kommentek közzétételét lehetővé tevő tartalomszolgáltató akkor is felelősséggel tartozik a mások jogait sértő bejegyzések miatt, ha nem volt tudomása a jogsértő tartalomról, de még akkor is, ha a sértett kívánságára azonnal eltávolította. Az Alkotmánybíróság döntésével mi sem értettünk egyet. Korábbi cikkünk a témában itt olvasható.]]>