A Net-jog.hu irodája:

2119 Pécel, Álmos vezér utca 24/1.
Központi telefon:  +36 1 506 0338

Központi e-mail:

Központi telefonszám: +36 1 506 0338 (H-P 8-20 óra között)

Image Alt

Blog

Az elektronikus kereskedelem mára a kereskedelem meghatározó szegmensévé vált, és számtalan webáruház biztosítja, hogy a vásárlók otthonuk kényelméből szerezzenek be különféle termékeket. A webes kereskedelem egyik kulcsfontosságú tényezője a kiszállítás, amely nemcsak logisztikai kihívást jelent, hanem jogi szempontból is kiemelt figyelmet igényel. A fogyasztóvédelemről szóló jogszabályok szigorúan szabályozzák a kiszállítással kapcsolatos kötelezettségeket, és ezeket a feltételeket a vállalkozások Általános Szerződési Feltételeiben (ÁSZF) is meg kell határozniuk. A Polgári Törvénykönyv és a kiszállítási kötelezettség A 2013. évi V. törvény, vagyis a Polgári Törvénykönyv (Ptk.), egyértelműen rögzíti az adásvételi szerződésekre vonatkozó kötelezettségeket. Az eladó és a vevő kölcsönösen kötelesek teljesíteni a szerződésben foglaltakat. Az

A webáruházak számára az elállási joggal kapcsolatos kötelezettségek pontos és szigorú szabályozás alá esnek, amelyeket a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet részletez. Ez a rendelet meghatározza, hogy amennyiben a fogyasztó él az elállási jogával, a vállalkozás köteles a teljes vételárat visszatéríteni, beleértve a szállítási költségeket is, legkésőbb az elállási szándék tudomásul vételét követő 14 napon belül. A rendelet értelmében a visszatérítést alapvetően ugyanazon a fizetési módon kell végrehajtani, amellyel a fogyasztó eredetileg teljesítette a fizetést. Például, ha a vásárló banki átutalással fizetett, a visszatérítésnek is banki átutalás formájában kell történnie. Ez az elvárás biztosítja, hogy a fogyasztó ne szenvedjen hátrányt a

Tájékoztatjuk kedves ügyfeleinket, hogy a nyári szabadságolások miatt 2024. augusztus 13 – 23. között korlátozottan érhetők el munkatársaink; azonban tekintettel arra, hogy sok weboldal szeptemberben tervezi az indulását, a Net-jog.hu ezen időszak alatt is fogadja az árajánlat kéréseket, e-mailes ügyeletet látunk el, illetve a központi telefonszámunk hétfőtől péntekig reggel 8 és este 8 óra között folyamatosan elérhető:  +36 1 506 0338. Illetve a webshopjogi alkalmazásunk, a VirtualJog folyamatosan működik, a regisztráció 0-24-ben elérhető. Kellemes nyarat kívánunk! Kérjen árajánlatot ÁSZF-ének, adatkezelési tájékoztatójának elkészítésére, vagy regisztráljon a Net-jog ÁSZF kezelő / generátor legaltech alkalmazására, a VirtualJog-ra! Net-jog: IT ügyvédek sokéves tapasztalattal, milliós bírsággaranciával, kiváló visszajelzésekkel.

Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a Booking, továbbra is alkalmazta jogsértő kommunikációs gyakorlatát, illetve a fogyasztók pszichés befolyásolását is. A nemzeti versenyhatóság a feltárt jogsértések miatt 382,5 millió forintra bírságolta a vállalkozást. Ez minden idők legmagasabb, utóvizsgálatban kiszabott GVH-bírsága. A döntés azt jelzi, hogy a GVH kiemelten védi a magyar családokat, illetve a turisztikai ágazatot - írták. Az MTI-nek küldött közleményükben kiemelik: a nemzeti versenyhatóság 2018-ban indított versenyfelügyeleti eljárást a Booking.com B.V.-vel szemben. A GVH az eljárás során feltárta, hogy a vállalkozás több ponton is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott: reklámjaiban hangsúlyozta a szálláshelyek "ingyenes lemondhatóságát", azonban a

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 126 millió forint bírságot szabott ki a lampak.hu világítástechnikai webáruházat üzemeltető cseh cégre - közölte a hatóság az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a lampak.hu webáruházat üzemeltető Donoci s.r.o. csehországi székhelyű vállalkozás megtévesztő árfeltüntetési gyakorlatot folytatott, és a weboldalon megjelenő sürgető üzenetekkel is megtévesztette a fogyasztókat. Ismertették, a cseh vállalkozás 2020 augusztusától kezdődően több módon is tisztességtelenül torzította a vásárlók ügyleti döntéseit. Nem igazolta, hogy a weboldalán nyújtott akciók előtt ténylegesen alkalmazta-e az eredeti árként feltüntetett árat, sőt sok esetben folyamatosan az akciósnak fenntüntetett árakat alkalmazta, így azok nem valódi megtakarításokat, árkedvezményeket

Számos ponton módosít a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatás a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően - közölte a hatóság az MTI-vel. A közleményben hangsúlyozták, a GVH egy újabb globális technológiai cég magatartását korrigálta. A tájékoztatás szerint a GVH által előírt kötelezettségek alapján a Viber alkalmazást üzemeltető Viber Media kénytelen vállalni egy sor olyan intézkedés végrehajtását, amelyeknek köszönhetően a fogyasztók könnyebben megismerhetik a platform jellemzőit és tudatosabb döntéseket hozhatnak a szolgáltatással kapcsolatban. A közleményben felidézték, hogy a GVH eljárása azért indult, mert a szolgáltatás ingyenességére és biztonságosságára vonatkozó tájékoztatás nem volt elérhető magyar nyelven, az adatkezeléssel összefüggő tájékoztatást sem ismerhették meg teljes körűen a fogyasztók. Az

2024. május 8-ával több fogyasztóvédelmi jogszabály módosul, ezért szükség lesz az összes webáruház ÁSZF-ének módosítására. A lefontosabb változás, hogy megszűnik az 1 éves jótállás. Az új szabályozás szerint az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet jótállási időre vonatkozó része így változik: A jótállás időtartama:a) 10 000 forintot elérő, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év, b) 250 000 forint eladási ár felett három év. A VirtualJog blogjában összefoglaltuk a további változásokat is. Itt az idő komolyabban odafigyelni arra, hogy webshopjának profi, mindig frissülő, naprakész ÁSZF-e legyen, hiszen folyamatosan változnak a webshopjogi/fogyasztóvédelmi szabályok. Még mindig

A 2023 nyarától életbe lépett új fogyasztóvédelmi rendelkezések alapján az ügyészség tavaly 67 esetben nyújtott be pert megelőző felhívást webáruházak téves tájékoztatása miatt, e felhívások zöme eredményes volt - közölte a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel. Azt írták, a fogyasztóvédelemről szóló törvény 2023. június 26-án hatályba lépett rendelkezései - más szervezetek mellett - az ügyészt is feljogosítják arra, hogy a fogyasztót érintő jogsértések megszüntetése iránt pert indítson a vállalkozással szemben a bíróság előtt. Ez az új jogintézmény az úgynevezett képviseleti kereset. A fogyasztóvédelmi törvény bizonyos esetekben kötelezővé teszi a szervezet számára, hogy - mielőtt keresettel a bírósághoz fordulna - felhívja a vállalkozást a

Közel tízszeresére nő a fogyasztóvédelmi bírság összege. Ez azt jelenti, hogy jóval nagyobb figyelmet kell szentelniük a webshopoknak a jogi megfelelőségre! 2024. március 1-jétől egy sima kkv-s webáruház legalább 100 ezer forint, legfeljebb pedig 2 millió forint(!) összegű bírsággal lesz büntethető. A fogyasztók széles körének testi épségét vagy egészségét sértő, vagy veszélyeztető, vagy számukra jelentős vagyoni hátrányt okozó fogyasztóvédelmi jogsértés esetén a kisebb cégek 200e forinttól 6,5 millió forint összegig lesznek sújthatók. A nagyobb, 100 millió forintot meghaladó éves nettó árbevétellel rendelkező cégeket legalább 1 millió forint összegű bírsággal fenyegeti a törvény, a maximum bírság ilyen esetben a vállalkozás nettó árbevételének 5 százaléka,

A fogyasztóvédelmi törvény 2024. január 1-jén hatályba lépő módosításai jelentősen átalakították az alternatív vitarendezési fórumok szervezeti és működési kereteit. A továbbra is ingyenes és gyors eljárást lefolytató békéltető testületeket érintő legfontosabb változás, hogy akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hoz a testület, ha a fogyasztó kérelme megalapozott, és az ügytárgy értéke 200 ezer forint alatti. Ez azért jelentős, mert korábban csak akkor kerülhetett sor bírósági úton is végrehajtható határozat meghozatalára, ha a felek egyezséget kötöttek, a vállalkozás alávetési nyilatkozatot tett, vagy magára nézve a döntést kötelezőnek ismerte el. Utóbbi két eset meglehetősen ritka volt, így ha nem született egyezség, csak bírósági úton ki