A jótállási szabályok betartását ellenőrizte a fogyasztóvédelem
Új időszámítás kezdődött a jótállásban Magyarországon a bő másfél évtizedig változatlan szabályozás tavalyi év elején életbe lépett, átfogó korszerűsítésével. A vásárlók jogait erősítő új rendelkezések betartását januártól decemberig több mint 1100 helyszínen ellenőrizte a fogyasztóvédelmi hatóság. A vevőknek szóló tájékoztatásokban még javítottak is az üzletek 2020-hoz képest, a jótállási jeggyel összefüggő több mulasztás miatt összesített teljesítményük azonban romlott. Pedig idén januártól uniós irányelv alapján további, bár ezúttal kisebb léptékű változásokhoz kell alkalmazkodniuk - tájékoztatott közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A kormány az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére egyebek mellett az eladási árhoz igazodó jótállással frissítette fel a szabályozást. A
Változnak a webshopjogi szabályok
Az elmúlt 12 hónapban rengeteg változás történt, mely szinte minden webáruházat érint. Összefoglaljuk a főbb változásokat: 2021. január 1-gyel módosult a kötelező jótállást részletező 151/2003-as korm. rendelet, melynek keretében bevezetésre került a sávos jótállás, pontosításra kerültek a jótállási és szavatossági javítási határidők, beveetésre került az elektronikus jótállási jegy. Szintén tavaly január 1-gyel változott a fogyasztóvédelmi törvény is: ugyanis a jogszabály alapján a vállalkozásnak a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát 3 évig (a korábbi 5 év helyett) köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni. 2021. júliusában szintén a fenti rendelet melléklete frissült, melynek alapján a tartós fogyasztási cikkek köre módosult, illetve bevezetésre került a “10 000 forintot elérő eladási ár”. 2021. július 16-ától lépett hatályba a
Idén befellegzik a kamu akcióknak!
Idén befellegzik a kamu akcióknak, május végétől a kereskedelmi engedmények bejelentésekor minden esetben fel kell tüntetni a korábbi árat, amely kizárólag a megelőző legalább harminc napon belüli legalacsonyabb ár lehet. Az ügyeskedő webshopok a továbbiakban tehát nem kerekíthetik mutatósabbra kedvezményeiket úgy, hogy az akció előtt rövid időre feltornázzák áraikat - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A fogyasztók hiteles tájékoztatása érdekében uniós irányelv alapján módosul az árfeltüntetés részletes szabályairól szóló rendelet. A 2022. május 28-tól alkalmazandó előírások egyértelműsítik, hogyan jelezhetik a kereskedők a leértékelések mértékét hirdetéseikben, a kirakatban, polcokon, katalógusokban, honlapjukon - ismerteti az ITM. Az árcsökkentés bejelentésekor forintban meg kell
Kellemes ünnepeket kívánunk!
Ünnepi ügyelet a Net-jog.hu-n Miután nagyon sok weboldal, webshop januárban tervezi az indulását, ezért a Net-jog.hu idén is, az ünnepek alatt is fogadja az árajánlat kéréseket, illetve e-mailes ügyeletet (központi telefonszámunkon - mely minden munkanap 8 és 20 óra között hívható - a kollégáink felveszik az üzenetet és továbbítják e-mailben) látunk el, és igyekszünk mindenkinek néhány órán belül válaszolni. Készíttesse el ÁSZF-ét, Adatkezelési tájékoztaját a jogszabályoknak megfelelően és kerülje el a bírságokat! Kérjen árajánlatot ÁSZF-ének, GDPR szabályzaténak elkészítésére, vagy regisztráljon a Net-jog ÁSZF és GDPR kezelő / generátor legaltech alkalmazására, a VirtualJog-ra! Net-jog, VirtualJog: Internet- és adatvédelmi ügyvédek sokéves tapasztalattal, milliós bírsággaranciával, kiváló visszajelzésekkel 2022-ben is! Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet
Minden webshop ÁSZF-et módosítani kell!
Új fogyasztóvédelmi szabályok jönnek 2022. január 1-től, ezért valamennyi webáruház általános szerződési feltételeit (ÁSZF) módosítani kell a következő hetekben. 2022. január 1-gyel hatályba lép a fogyasztó és vállalkozás közötti, az áruk adásvételére, valamint a digitális tartalom szolgáltatására és digitális szolgáltatások nyújtására irányuló szerződések részletes szabályairól 373/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet, melyet a már meglévő a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelettel együtt kell majd alkalmazni a webshopok működésésre vonatkozóan. A legfontosabb változás, hogy ellenkező bizonyításig vélelmezni kell, hogy az áru teljesítésének időpontjától számított 1 éven belül felismert hiba már az áru teljesítésének időpontjában fennállt, kivéve,
Egyre több webshopjogi jogszabály változik
2022 májusától új szabályok lépnek életbe a trükkös árleszállítások megakadályozása érdekében - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára. Schanda Tamás elmondta: a jövőre esedékes változások értelmében árcsökkentést csak úgy lehet majd bejelenteni, ha a korábbi árként olyat szerepeltetnek, ami az akciózást megelőző harminc napban a legalacsonyabb volt. A rendelkezés véget vet annak a trükközésnek, hogy egy terméket néhány napra drasztikusan feláraznak, majd ebből kínálnak látszólag nagy engedményt - hangsúlyozta az államtitkár. Schanda Tamás felidézte, hogy 2010 óta a kormány több szigorítást is bevezetett a fogyasztóvédelem terén. Példaként említette, hogy a jótállással kapcsolatban új szabályok léptek hatályba
Sütemények értékesítése webshopban
A legtöbb webáruház indításához nem szükséges engedély, csupán egy bejelentés a helyi jegyzőhöz, azonban vannak kivételek. Most az élelmiszerek közül a sütemények webshopban történő értékesítésének feltételeit járjuk körbe. Milyen termék a sütemény A 2008. évi XLVI. törvény alapján sütemény vendéglátó-ipari terméknek minősül: A vendéglátó-ipari termék olyan étel, ital, cukrászati termék, amelyet (
Akciós ár – rövidebb jótállás
Elkezdődött a kereskedelmi akciók főszezonja. Az októberi kuponnapokon jellemzően a hagyományos üzletekben, az egész novemberre kiterjedő Black Friday apropóján pedig főként az online áruházakban vásárolhatunk kisebb-nagyobb kedvezményekkel. A termék árához igazodó sávos jótállás januári bevezetése után idén ősszel hasznos lehet egy új szempontot is figyelembe venni, ami várhatóan jobban ráirányítja majd a figyelmet a kedvezőbb ár vagy a hosszabb garancia kérdésére - mutatott rá Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára. A minisztérium közleménye felidézi: 2021-től a bő másfél évtizede változatlan szabályozás átfogó korszerűsítésével új időszámítás kezdődött a jótállásban Magyarországon. Jogos elvárás, hogy a drágább portéka
Gyakori hibák a webshop ÁSZF-ekben az elállási joggal kapcsolatban
Az alábbiakban - több fogyasztóvédelmi végzést áttekintve - összefoglaljuk, hogy egy webáruház ÁSZF-ében milyen hibák fordulnak elő gyakran az elállási jogról szóló tájékoztatással kapcsolatban. Nem tájékoztat a webshopot üzemeltető vállalkozás arról, hogy az elállási jog indokolás nélkül gyakorolható, a fogyasztót megillető elállási jog 14 naptári napon belül gyakorolható, az elállási/felmondási nyilatkozatminta rendelkezésre állásának hiányában a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) mellékletében található mintáról nem tájékoztat, a fogyasztó az elállási/felmondási jogát gyakorolhatja a nyilatkozat-minta útján vagy az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozatával, elállási határidő a termék átvételekor kezdődik, a fogyasztó az elállási jogát a
Félperces: Elállási jog berendelt termék esetén
Kérdés: Megilleti a fogyasztót az elállási jog, ha olyan terméket rendelt, mely nincsen raktáron, hanem külön kell berendelni, csak az ő "kedvéért"? Válasz: Igen. Ugyan a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 29.§ (1) bekezdése több kivételt is felsorol (pl. nem lesz a fogyasztónak elállási joga az olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak), de ha a termék már létezik, csak meg kell rendelni, attól még a termék tekintetében lesz a fogyasztónak elállási joga. Az elállási jog szabályait pontosan, részletesen fel kell tüntetni minden