A Net-jog.hu irodája:

2119 Pécel, Álmos vezér utca 24/1.
Központi telefon:  +36 1 506 0338

Központi e-mail:

Központi telefonszám: +36 1 506 0338 (H-P 8-20 óra között)

Image Alt

Blog

A 2023 nyarától életbe lépett új fogyasztóvédelmi rendelkezések alapján az ügyészség tavaly 67 esetben nyújtott be pert megelőző felhívást webáruházak téves tájékoztatása miatt, e felhívások zöme eredményes volt - közölte a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel. Azt írták, a fogyasztóvédelemről szóló törvény 2023. június 26-án hatályba lépett rendelkezései - más szervezetek mellett - az ügyészt is feljogosítják arra, hogy a fogyasztót érintő jogsértések megszüntetése iránt pert indítson a vállalkozással szemben a bíróság előtt. Ez az új jogintézmény az úgynevezett képviseleti kereset. A fogyasztóvédelmi törvény bizonyos esetekben kötelezővé teszi a szervezet számára, hogy - mielőtt keresettel a bírósághoz fordulna - felhívja a vállalkozást a

Közel tízszeresére nő a fogyasztóvédelmi bírság összege. Ez azt jelenti, hogy jóval nagyobb figyelmet kell szentelniük a webshopoknak a jogi megfelelőségre! 2024. március 1-jétől egy sima kkv-s webáruház legalább 100 ezer forint, legfeljebb pedig 2 millió forint(!) összegű bírsággal lesz büntethető. A fogyasztók széles körének testi épségét vagy egészségét sértő, vagy veszélyeztető, vagy számukra jelentős vagyoni hátrányt okozó fogyasztóvédelmi jogsértés esetén a kisebb cégek 200e forinttól 6,5 millió forint összegig lesznek sújthatók. A nagyobb, 100 millió forintot meghaladó éves nettó árbevétellel rendelkező cégeket legalább 1 millió forint összegű bírsággal fenyegeti a törvény, a maximum bírság ilyen esetben a vállalkozás nettó árbevételének 5 százaléka,

A fogyasztóvédelmi törvény 2024. január 1-jén hatályba lépő módosításai jelentősen átalakították az alternatív vitarendezési fórumok szervezeti és működési kereteit. A továbbra is ingyenes és gyors eljárást lefolytató békéltető testületeket érintő legfontosabb változás, hogy akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hoz a testület, ha a fogyasztó kérelme megalapozott, és az ügytárgy értéke 200 ezer forint alatti. Ez azért jelentős, mert korábban csak akkor kerülhetett sor bírósági úton is végrehajtható határozat meghozatalára, ha a felek egyezséget kötöttek, a vállalkozás alávetési nyilatkozatot tett, vagy magára nézve a döntést kötelezőnek ismerte el. Utóbbi két eset meglehetősen ritka volt, így ha nem született egyezség, csak bírósági úton ki

Számos kérdés érkezik hozzánk azzal kapcsolatban, hogy őstermelőnek, vagy kistermelőnek lehet-e webshopja, értékesíthetnek-e terméket online az általános szabályok szerint. A őstermelőkre vonatkozó szabályokat a családi gazdaságokról szóló 2020. évi CXXIII. törvény részletezi. A jogszabály alapján a mezőgazdasági őstermelő lehet az a 16. életévét betöltött, a mezőgazdasági őstermelői nyilvántartásban szereplő természetes személy, aki saját gazdaságában őstermelői tevékenységet folytat. A törvény 3.§ (3) bekezdése szerint a mezőgazdasági őstermelő az őstermelői tevékenységét önállóan vagy őstermelők családi gazdaságának tagjaként végezheti. Mezőgazdasági őstermelő az őstermelői tevékenysége tekintetében nem folytathat egyéni vállalkozói tevékenységet. Ez azért fontos szabály, ugyanis a webes értékesítésnek feltétele a „4791 - Csomagküldő, internetes kiskereskedelem” tevékenységi

Ünnepi ügyelet a Net-jog.hu-n Miután nagyon sok weboldal, webshop januárban tervezi az indulását, ezért a Net-jog.hu idén is, az ünnepek alatt is fogadja az árajánlat kéréseket, illetve ügyeletet (központi telefonszámunkon - mely minden munkanap 8 és 20 óra között hívható - a kollégáink felveszik az üzenetet és továbbítják e-mailben) látunk el, és igyekszünk mindenkinek néhány órán belül válaszolni. Készíttesse el ÁSZF-ét, Adatkezelési tájékoztaját a jogszabályoknak megfelelően és kerülje el a bírságokat! Kérjen árajánlatot ÁSZF-ének, GDPR szabályzatának elkészítésére, vagy regisztráljon a Net-jog ÁSZF és GDPR kezelő / generátor legaltech alkalmazására, a VirtualJog-ra! Net-jog, VirtualJog: Internet- és adatvédelmi ügyvédek sokéves tapasztalattal, milliós bírsággaranciával, kiváló visszajelzésekkel 2024-ben is! Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új

Számos apróságra kell figyelni a karácsonyi online vásárlásoknál - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) miután összegyűjtötte az online vásárlással és a csomagkézbesítéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. A hatóság kiemelte, a karácsonyt megelőző időszakban egyre jellemzőbb az ünnepi online vásárlás, az árucikkek böngészésétől a csomag megérkezéséig számos apróságra kell odafigyelni, hogy a vevők valóban a számukra legmegfelelőbb terméket válasszák, és közben ne legyenek csalás vagy adathalászat áldozatai. "Ne hagyjuk magunkat befolyásolni a döntésben" - hívja fel a figyelmet az MNHH. Hozzátették, számos webshop alkalmaz úgynevezett sötét megoldásokat (dark patterns), amelyekkel tisztességtelen módon, az emberi psziché jellemzőit kihasználva akarják

Az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) szerdán kötelező erejű határozatot fogadott el, amely megtiltja a Meta technológiai nagyvállalatnak, hogy a felhasználók személyes adatait vegye igénybe a célzott hirdetésekhez. A határozat "megtiltja a személyes adatok viselkedésalapú reklámozás céljából történő feldolgozását" az Európai Gazdasági Térség (EGT) egész területén. A határozatot azt követően hozták meg, hogy a Meta hétfőn közölte: a Facebook és az Instagram közösségi platform európai felhasználói novembertől kezdve előfizetést vásárolhatnak a hálózatok hirdetés nélküli használatára. Az óriáscég képviselője szerint a Meta már bejelentette, hogy az EU-ban és az EGT-ben élő embereknek lehetőséget adnak arra, hogy választhassanak, és e hónaptól kezdve előfizetési modellt kínálnak, hogy

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a digitális piac új uniós szabályozásában is kiemelt figyelmet fordít a fogyasztók védelmére, az online térben működő cégek tevékenységére - közölte a GVH az MTI-vel. Az Európai Bizottság döntése alapján az Amazonnak, az Apple-nek, a Microsoftnak, a Facebook üzemeltetőjének, a Google anyavállalatának és az online tér többi megkerülhetetlen szereplőjének 6 hónapja van arra, hogy összhangba hozza platformja működését az uniós piacszabályozás követelményeivel. Az EU más tagállamainak versenyhivatalaival együtt a GVH is jogosult ellenőrizni, hogy az uniós előírásokat betartják-e a jelentős piaci szereplők - írták. A közlemény szerint a bizottsági döntés jelentős előrelépés az EU digitális piacokról szóló jogszabályának

Új funkcióval bővült a Net-jog.hu legaltech szoftvere, a VirtualJog: mostantól néhány kattintással készíthető munkaszerződés és munkáltatói tájékoztató. Elérhető a VirtualJog új csomagja: a munkaszerződés-generátor. A generátor segítségével könnyedén készíthető mindig hatályos, a jogszabályoknak mindenben megfelelő munkaszerződés, illetve a munkavállalók kötelező tájékoztatását szolgáltató munkáltatói tájékoztató. A munkaszerződés-generátor – a csomagtól függően – munkavállalói adatbázist is tartalmaz, tehát naprakészen lehet tartani az egyes munkavállalók adatait is. A munkavállalói adatbázisból pedig könnyedén készíthető új munkaszerződés. A munkaszerződés törzsszövegeit ügyvédeink készítették, és azokat folyamatosan frissítik, hatályosítják, tehát mindig a jogszabályoknak megfelelő munkaszerződés készíthető. A munkaszerződés-generátor segítségével lehetséges határozatlan, vagy határozott, kötetlen, vagy kötött munkaviszonyhoz is szerződést készíteni. A generátor még azt is figyelmbe veszi,