Gyanúsan olcsó webshop jogszerűtlen gyakorlatát tárta fel a NAV
Egy Szlovéniában üzemeltetett webshop kereskedelmi gyakorlatát vizsgálták a NAV Kiemelt Adó- és Vámigazgatóságának ellenőrei; kiderült, hogy a feltűnően alacsony árakhoz nagyban hozzájárult a magyarországi adófizetés kikerülése, a bevételek eltitkolása - közölte a hatóság az MTI-vel. A külföldi webáruházak célzott vizsgálatára létrejött Elektronikus Kereskedelem Ellenőrzési Osztály előzetes kockázatelemzés és a futárszolgálatok adatai alapján rendelte el a vizsgálatot, amelyet a szlovén adóhatóság bevonásával folytatott le - derült ki a közleményből. Az elektronikai- és ruházati termékeket, szépségápolási cikkeket árusító, jelentős forgalmú webshop magyar vevőknek szállított termékeket, hatalmas árengedményekkel reklámozta magát az interneten. A revizorok feltárták, hogy a leértékelés hátterében az illegálisan csökkentett költségek, a be
Ősz végéig komoly ellenőrzésekre számíthatnak a webshopok
Több vármegyei kormányhivatal ellenőrzési tervébe bekerült az online értékesítés fogyasztóvédelmi szempontú ellenőrzése, ideértve a "zöldrefestés" jelenségének vizsgálatát is. Október végéig a szavatosság és a jótállás szabályainak betartását is vizsgálják. Az ellenőrzési tervek leírása: Az ellenőrzés jogalapja: a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.), Fttv., a fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 387/2016. Korm. rendelet), a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 45/2014. Korm. rendelet) Az ellenőrzés tárgya: a webáruházak üzemeltetői betartják-e az online értékesítésre vonatkozó különös szabályokat; Kiemelt terület: tájékoztatás, elállási jog, szezonális akciók; a
Az EU jóváhagyta az átdolgozott uniós termékbiztonsági szabályokat
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta az általános termékbiztonságról szóló rendeletet, amely megerősíti az offline és online értékesített termékekre vonatkozó biztonsági szabályokat, a nem biztonságos termékek piacfelügyeletét és a nem biztonságos terméket értékesítésével kapcsolatos fogyasztói jogokat - tájékoztatott az uniós tanács kedden. A tanácsi közlemény szerint a rendelet a termékbiztonság és a fogyasztóvédelem megerősítése mellett megkönnyíti a fogyasztók számára a nem biztonságos termékek javítását, visszaküldését vagy cseréjét is. A rendelet hatálybalépésétől az online piactereknek együtt kell működniük a piacfelügyeleti hatóságokkal, ha veszélyes terméket észlelnek platformjukon, és egyablakos, a termékbiztonságért felelős kapcsolattartó pontot kell létrehozniuk. A piacfelügyeleti hatóságok elrendelhetik az online piacterek számára, hogy
Elindult a VirtualJog belépő terméke, az ÁSZF generátor!
Már minden klasszikus webáruház számára elérhető 19.900 Ft + áfa / éves díjon a VirtualJog belépő terméke, az ÁSZFgenerátor. Az ÁSZF generátor segítségével mindössze néhány klikkeléssel, és előre megírt szövegek személyre szabásával létre tudja hozni a jogszabályoknak mindenben megfelelő webshop ÁSZF-et és adatkezelési tájékoztatót. Az ÁSZF generátor az ügyvédek által működtetett és sokezer felhasználóval bíró VirtualJog törzsszövegeit használja, így garantálva a jogszabályoknak való folyamatos és automatikus megfelelést. Az ÁSZF generátor által elkészített webshop ÁSZF és webshop GDPR HTML, javascript kóddal működik, így a webáruházba való beillesztés után mindig jogkövető lesz. Végleges megoldást jelent a webshop tulajdonosok számára. Az ÁSZF fej-, illetve láblécében található linkre
Terjed a jogsértő, rejtett befolyásolás az online kereskedelemben
Terjed a jogsértő, rejtett befolyásolás az online kereskedelemben, az európai fogyasztóvédelmi hatóságok gyorsvizsgálata alapján a kereskedők több mint harmada észrevétlen, úgynevezett sötét "mintázatú" módszerekkel manipulálja a fogyasztókat az online térben - hívta fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleményében. A tájékoztatás szerint az Európai Bizottság és a tagállami hatóságok Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózata (Consumer Protection Cooperation Network - CPC) összehangolt, 25 országra kiterjedő gyorsvizsgálaton mértre fel a "sötét mintázatok" jelenlétet az online kereskedelemben. A vizsgálat Európa-szerte csaknem 400 online boltra terjedt ki a ruházati áruházaktól az elektronikai cikkekig. Három ismert manipulatív gyakorlatra összpontosítottak, a hamis visszaszámlálásokra, a többletvásárlásra sarkalló webes felületekre és
A GVH maximális bírságot szabott ki az Elf Bar elektromos cigarettát hirdető webáruházra
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a kiszabható legmagasabb, csaknem 70 millió forint bírságot szabott ki az Elf Bar terméket árusító szlovákiai webáruházra, mert jogellenesen hirdetett elektronikus cigarettákat a magyar fogyasztóknak. A nemzeti versenyhatóság tavaly nyáron indított vizsgálatot két szlovák céggel szemben miután e-cigarettákat, illetve a kiskorúak körében népszerű, ezért különösen veszélyes Elf Bar termékeket árusítottak magyar nyelvű webáruházaikban. Az elsőként lezárul vizsgálat megállapította, hogy a Yzer s.r.o. "v likvidácii" - korábbi nevén Vaper s.r.o. - cég a fogyasztókat megtévesztette, mert azt a benyomást keltette, hogy webáruházának termékei jogszerűen forgalmazhatók. A versenyhatóság súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a tiszteségtelen gyakorlat sérülékeny célcsoportokat - így fiatalokat
Európai Bizottság: az online üzletek 43 százaléka uniós szabályokat sértett
Az online üzletek 43 százaléka uniós szabályokat sértett a karácsonyi időszakban a kedvezményes árak meghirdetésekor - olvasható az Európai Bizottság jelentésében. A megvizsgált termékek több mint felére az eladók árcsökkentési akciót írtak ki, de ezek 23 százaléka nem felelt meg az uniós jogszabályoknak. Az árfeltüntetésre vonatkozó uniós irányelv ugyanis előírja, hogy az üzleteknek és az online piactereknek, az árengedmény bejelentésekor fel kell tüntetniük a termékre az előző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb árat. Didier Reynders jogérvényesülésért felelős biztos, a kutatás eredményeinek bemutatásakor elmondta: "a fogyasztók továbbra is nagyszámú valótlan árengedménynek és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak vannak kitéve. Ez az uniós jog megsértését jelenti." A biztos
Kellemes ünnepeket kívánunk!
Ünnepi ügyelet a Net-jog.hu-n Miután nagyon sok weboldal, webshop januárban tervezi az indulását, ezért a Net-jog.hu idén is, az ünnepek alatt is fogadja az árajánlat kéréseket, illetve e-mailes ügyeletet (központi telefonszámunkon - mely minden munkanap 8 és 20 óra között hívható - a kollégáink felveszik az üzenetet és továbbítják e-mailben) látunk el, és igyekszünk mindenkinek néhány órán belül válaszolni. Készíttesse el ÁSZF-ét, Adatkezelési tájékoztaját a jogszabályoknak megfelelően és kerülje el a bírságokat! Kérjen árajánlatot ÁSZF-ének, GDPR szabályzaténak elkészítésére, vagy regisztráljon a Net-jog ÁSZF és GDPR kezelő / generátor legaltech alkalmazására, a VirtualJog-ra! Net-jog, VirtualJog: Internet- és adatvédelmi ügyvédek sokéves tapasztalattal, milliós bírsággaranciával, kiváló visszajelzésekkel 2023-ban is! Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet
A fogyasztóvédelmi hatóság kiemelt ellenőrzéseket végez az adventi időszakban
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kiemelt ellenőrzéseket végez az adventi időszakban, amelyek kiterjednek a hagyományos üzletek és az webshopok vizsgálatára, de nagy figyelmet fordítanak a most aktuális Black Friday napokra is - közölte Kupecki Nóra alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár. A helyettes államtitkár a Facebook-videóban elmondta, hogy az akciók során két fő tárgykörre figyelnek a hatóság munkatársai: az első, hogy a korábbi ár fel van-e tüntetve, és ha igen, akkor a régebbi ár megfelel-e a valóságnak, vagyis az adott kereskedőnél valóban az volt a legalacsonyabb alkalmazott ár a leárazás bejelentését megelőző 30 napban. A másik ellenőrzési tárgykörben kiemelt figyelmet fordítanak a