A Net-jog.hu irodája:

2119 Pécel, Álmos vezér utca 24/1.
Központi telefon:  +36 1 506 0338

Központi e-mail:

Központi telefonszám: +36 1 506 0338 (H-P 8-20 óra között)

Image Alt

ÁSZF modul Tag

Gyakran találkozunk munkánk során azzal a problémával, hogy a webshopok nem megfelelően értelmezik és határozzák meg ÁSZF-jeikben az elektronikus szerződés létrejöttének pillanatát. A Fogyasztóvédelmi Hatóság egy eljárása során megállapította, hogy az általa vizsgált webáruház általános szerződési feltételei között tévesen került meghatározásra, hogy: A vásárlás, a szerződéskötés a megrendelt termékek ellenértékének kifizetésekor jön létre, tehát személyes átvétel esetén a termékek árának megfizetésekor, banki átutalás esetén a pénzösszeg webáruház bankszámlájára érkezésekor vagy utánvét esetén az utánvét összege futárnak való átadáskor. A Hatóság felhívta a webáruház figyelmét, hogy a Ptk. 6:58 § értelmében a szerződés a felek kölcsönös és egybehangzó jognyilatkozata, amelyből kötelezettség keletkezik a

A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet szerint a távollévők között kötött szerződés esetén a fogyasztót indokolás nélküli elállási jog illeti meg. Visszatérő kérdés azonban, hogy ezt a jogot milyen módon gyakorolhatja a fogyasztó. A rendelet 22.§ (1) bekezdése alapján vagy elállási jogi nyilatkozat-minta segítségével, vagy bármilyen más egyértelmű nyilatkozat (telefon, levél, e-mail stb.) útján lehet gyakorolni az elállási jogot. Tehát akár még személyesen is. Viszont az nem nyilatkozat, ha a fogyasztó semmilyen aktivitást nem mutat, hanem csak egyszerűen nem veszi át a terméket. A webshop a honlapján is biztosíthatja a fogyasztó számára az elállási jog gyakorlását, akár egy űrlap segítségével. Ebben az esetben a

Nemcsak az üzletekben, hanem a raktártól a gyártóig mindenütt ellenőrizhet a fogyasztóvédelem - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A teljes ellátási láncra, a korábbi egy helyett öt szintjére terjeszti ki a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési lehetőségeit az ágazati törvény hatályba lépett módosítása. Azt írták, a szakemberek ezentúl nem csak a fogyasztóval közvetlen kapcsolatban álló eladóval szemben járhatnak el. Az ellenőrök a kiskereskedések mellett a vásárlókat érintő jogsértés gyanúja esetén a raktárakba, nagykereskedőkhöz, importőrökhöz és a gyártókhoz is bejuthatnak. A hatóság mostanáig kizárólag olyan üzletben, webáruházban, applikációban végezhetett ellenőrzéseket, ahol végfogyasztó vásárolt vagy vett igénybe szolgáltatást. A törvénymódosításnak köszönhetően az ellenőrök

Kérdés: Hogyan tegyem közzé webáruházamban az ÁSZF-et? Lehetővé kell tenni, hogy a fogyasztók le tudják azt tölteni (pl. pdf-ben)? Válasz: Igen. A Ptk.-nak Az elektronikus úton történő szerződéskötés különös szabályai című fejezete külön említi ezt a kötelezettséget: “Az elektronikus utat biztosító fél köteles az általános szerződési feltételeit olyan módon hozzáférhetővé tenni, amely lehetővé teszi a másik fél számára, hogy tárolja és előhívja azokat.” A VirtualJog legaltech alkalmazásunk ezt az igényt is kielégíti, ugyanis nem csak az adott kliens tud pdf verziót generálni az aktuális, friss ÁSZF-ből, hanem a webshopot megtekintő fogyasztók is. A Webshop csomagjaink itt érhetők el. Legyen VirtualJog előfizető még ma!  

Tájékoztatjuk kedves ügyfeleinket, hogy a nyári szabadságolások miatt 2020. augusztus 6 – 26. között korlátozottan érhetők el munkatársaink; azonban tekintettel arra, hogy sok weboldal szeptemberben tervezi az indulását, a Net-jog.hu ezen időszak alatt is fogadja az árajánlat kéréseket, e-mailes ügyeletet látunk el, illetve a központi telefonszámunk hétfőtől péntekig reggel 8 és este 8 óra között folyamatosan elérhető:  +36 1 506 0338 Kellemes nyarat kívánunk! Kérjen árajánlatot ÁSZF-ének, adatkezelési tájékoztatójának elkészítésére, vagy regisztráljon a Net-jog ÁSZF kezelő / generátor legaltech alkalmazására, a VirtualJog-ra! Net-jog: IT ügyvédek sokéves tapasztalattal, milliós bírsággaranciával, kiváló visszajelzésekkel.  

A vásárlókat és jogkövető vállalkozásokat védi a fogyasztóvédelmi törvény, valamint a szavatosság és jótállás szabályainak módosítása - hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára. Cseresnyés Péter elmondta: a fogyasztóvédelmi törvény kedden megjelent módosítása értelmében augusztus 22-étől a fogyasztóvédelmi hatóság nem csak a fogyasztókkal közvetlen szerződéses kapcsolatban lévő eladókkal szemben léphet fel jogsértés esetén. A szakemberek az ellátási lánc öt szintjét ellenőrizhetik, tehát az üzletek mellett a gyártókat, az importőröket, a raktárakat és a nagykereskedőket is. Az eddigi ellenőrzési tapasztalatok alapján szükségesnek tartották a jogszabályok módosítását, valamint európai uniós előírásoknak is eleget tesznek - emelte ki az államtitkár. Keszthelyi

Módosulnak a szavatosság és jótállás szabályai jövőre, sávos lesz a jótállási idő, és jön az e-jótállási jegy, valamint bővülhetnek a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési keretei is - közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. A miniszter kiemelte, hogy a kormány-, illetve miniszteri rendelet alapján a mostani egy évvel szemben a termék árához igazodó, sávos, 1-2-3 éves jótállási időtartamokat vezetnek be. A 10-100 ezer forint értékű termékek kötelező jótállása egy év marad, a 100-250 ezer forint értékűeké két év, a drágábbaké három év lesz 2021-től. Bevezetik az e-jótállási jegyet, valamint kiegészül a kötelező jótállás hatálya alá eső termékek köre is, többek között a 10

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelmi szakterülete a legtöbb ellenőrzést végzők között volt abban az európai uniós szintű ellenőrzéssorozatban, amelynek eredményeként az online oldalak üzemeltetői több millió, a koronavírus-járvánnyal összefüggő félrevezető hirdetést és termékreklámot távolítottak el vagy tiltottak le honlapjaikról - közölte a szaktárca az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint az akció keretében a tárca IT Laboratóriuma a koronavírussal kapcsolatos online termékértékesítést vizsgálta. A résztvevő társhatóságokhoz hasonlóan az ITM is számos kétes ajánlatra és hirdetésre bukkant olyan, a járvánnyal összefüggésben piacra dobott termékeknél, amelyeket az érintett weboldalak megtévesztő módon kínáltak. Sok esetben találkoztak indokolatlanul magas árakkal és megalapozatlan állításokkal is, amelyek szerint

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség felhívást intézett kilenc Bács-Kiskun megyei vállalkozáshoz az általuk alkalmazott általános szerződési feltételek módosítása végett, ugyanis az érintett cégek és vállalkozók a koronavírus járványra hivatkozással tisztességtelen szerződési feltételeket határoztak meg a velük szerződő vásárlók számára. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség 2020 áprilisában a fogyasztók védelme érdekében folytatott tevékenysége során megvizsgálta kilenc cég, illetve egyéni vállalkozó szerződéskötés céljából meghatározott általános szerződési feltételeit. E cégek és vállalkozók többek között szerszámok, elektronikai termékek, lakberendezési tárgyak, környezetbarát termékek és babaholmik kereskedelmével foglalkoznak, aminek érdekében webáruházat nyitottak. A vizsgálat során a főügyészség azt állapította meg, hogy e vállalkozások a koronavírus járványra hivatkozással tisztességtelen általános szerződési

Kérdés: A koronavírus járvány miatt webshopot indítottunk, ahol fagyasztott élelmiszert értékesítünk. Hogyan kell biztosítanom a vásárlóim részére az elállási jogot? Válasz: A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 29. § (1) bekezdése d) pontja szerint (…) a romlandó vagy a minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében nem illeti meg a fogyasztót az elállási jog. Ennek megfelelően különbséget kell tenni gyorsan romló és tartós élelmiszerek között és csak a tartós élelmiszer esetében kell biztosítani az elállási jogot (a fagyasztott élelmiszer nem az). Készíttesse el webáruházának ÁSZF-ét a jogszabályoknak megfelelően és kerülje el a bírságokat! Kérjen árajánlatot ÁSZF-ének elkészítésére, vagy regisztráljon a Net-jog ÁSZF kezelő / generátor