A Net-jog.hu irodája:

2119 Pécel, Álmos vezér utca 24/1.
Központi telefon:  +36 1 506 0338

Központi e-mail:

Központi telefonszám: +36 1 506 0338 (H-P 8-20 óra között)

Image Alt

webshop Tag

A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet szerint a távollévők között kötött szerződés esetén a fogyasztót indokolás nélküli elállási jog illeti meg. Visszatérő kérdés azonban, hogy ezt a jogot milyen módon gyakorolhatja a fogyasztó. A rendelet 22.§ (1) bekezdése alapján vagy elállási jogi nyilatkozat-minta segítségével, vagy bármilyen más egyértelmű nyilatkozat (telefon, levél, e-mail stb.) útján lehet gyakorolni az elállási jogot. Tehát akár még személyesen is. Viszont az nem nyilatkozat, ha a fogyasztó semmilyen aktivitást nem mutat, hanem csak egyszerűen nem veszi át a terméket. A webshop a honlapján is biztosíthatja a fogyasztó számára az elállási jog gyakorlását, akár egy űrlap segítségével. Ebben az esetben a

Nemcsak az üzletekben, hanem a raktártól a gyártóig mindenütt ellenőrizhet a fogyasztóvédelem - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A teljes ellátási láncra, a korábbi egy helyett öt szintjére terjeszti ki a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési lehetőségeit az ágazati törvény hatályba lépett módosítása. Azt írták, a szakemberek ezentúl nem csak a fogyasztóval közvetlen kapcsolatban álló eladóval szemben járhatnak el. Az ellenőrök a kiskereskedések mellett a vásárlókat érintő jogsértés gyanúja esetén a raktárakba, nagykereskedőkhöz, importőrökhöz és a gyártókhoz is bejuthatnak. A hatóság mostanáig kizárólag olyan üzletben, webáruházban, applikációban végezhetett ellenőrzéseket, ahol végfogyasztó vásárolt vagy vett igénybe szolgáltatást. A törvénymódosításnak köszönhetően az ellenőrök

A vásárlókat és jogkövető vállalkozásokat védi a fogyasztóvédelmi törvény, valamint a szavatosság és jótállás szabályainak módosítása - hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára. Cseresnyés Péter elmondta: a fogyasztóvédelmi törvény kedden megjelent módosítása értelmében augusztus 22-étől a fogyasztóvédelmi hatóság nem csak a fogyasztókkal közvetlen szerződéses kapcsolatban lévő eladókkal szemben léphet fel jogsértés esetén. A szakemberek az ellátási lánc öt szintjét ellenőrizhetik, tehát az üzletek mellett a gyártókat, az importőröket, a raktárakat és a nagykereskedőket is. Az eddigi ellenőrzési tapasztalatok alapján szükségesnek tartották a jogszabályok módosítását, valamint európai uniós előírásoknak is eleget tesznek - emelte ki az államtitkár. Keszthelyi

Jelentősen bővíti a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési lehetőségeit az ágazati törvény elfogadott módosítása. A hatóság a jövőben nemcsak a fogyasztóval közvetlen szerződéses kapcsolatban lévő eladóval szemben járhat el jogsértés esetén, a szakemberek a kiskereskedő mellett a raktárat, nagykereskedőt, importőrt és gyártót is, a korábbi egy helyett tehát az ellátási lánc öt szintjét ellenőrizhetik - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTI-vel. A közleményben kiemelték: a törvénymódosítás a fogyasztóvédelem megerősítésével védi a magyar vásárlókat és a jogkövető vállalkozásokat. A hatóság mostanáig kizárólag olyan üzletben, webáruházban, applikációban végezhetett ellenőrzéseket, ahol végfogyasztó vásárolt vagy szolgáltatást vett igénybe. Az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy ennél szélesebb körben

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség felhívást intézett kilenc Bács-Kiskun megyei vállalkozáshoz az általuk alkalmazott általános szerződési feltételek módosítása végett, ugyanis az érintett cégek és vállalkozók a koronavírus járványra hivatkozással tisztességtelen szerződési feltételeket határoztak meg a velük szerződő vásárlók számára. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség 2020 áprilisában a fogyasztók védelme érdekében folytatott tevékenysége során megvizsgálta kilenc cég, illetve egyéni vállalkozó szerződéskötés céljából meghatározott általános szerződési feltételeit. E cégek és vállalkozók többek között szerszámok, elektronikai termékek, lakberendezési tárgyak, környezetbarát termékek és babaholmik kereskedelmével foglalkoznak, aminek érdekében webáruházat nyitottak. A vizsgálat során a főügyészség azt állapította meg, hogy e vállalkozások a koronavírus járványra hivatkozással tisztességtelen általános szerződési

Kérdés: A koronavírus járvány miatt webshopot indítottunk, ahol fagyasztott élelmiszert értékesítünk. Hogyan kell biztosítanom a vásárlóim részére az elállási jogot? Válasz: A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 29. § (1) bekezdése d) pontja szerint (…) a romlandó vagy a minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében nem illeti meg a fogyasztót az elállási jog. Ennek megfelelően különbséget kell tenni gyorsan romló és tartós élelmiszerek között és csak a tartós élelmiszer esetében kell biztosítani az elállási jogot (a fagyasztott élelmiszer nem az). Készíttesse el webáruházának ÁSZF-ét a jogszabályoknak megfelelően és kerülje el a bírságokat! Kérjen árajánlatot ÁSZF-ének elkészítésére, vagy regisztráljon a Net-jog ÁSZF kezelő / generátor

A számos tájékoztatási kötelezettség mellett fejlesztési teendői is vannak a webáruházaknak a jogilag megfelelő működés érdekében. Az egyik ilyen fontos elem a szerződéskötés technikai feltételeire vonatkozik. A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése alapján a webáruház köteles gondoskodni arról, hogy a fogyasztó a szerződési nyilatkozatának megtételekor kifejezetten tudomásul vegye, hogy nyilatkozata fizetési kötelezettséget von maga után. Ha a nyilatkozat megtétele gomb vagy hasonló funkció aktiválásával jár, a gombot vagy a hasonló funkciót könnyen olvasható módon fizetési kötelezettséggel járó megrendelés vagy ennek megfelelő, egyértelműen megfogalmazott felirattal kell ellátni, amely jelzi, hogy a

A húsvéti ünnepek alatt is folyamatosan fogadjuk az ajánlatkéréseket. A VirtualJog alkalmazásunk is folyamatosan (ünnepektől és veszélyhelyzettől függetlenül) elérhető. Személyes egyeztetést nélkülözve, ügyvédi közreműködéssel működik VirtualJog legaltech alkalmazásunk, melynek segítségével folyamatosan frissülő jogi csomagokat (ÁSZF és GDPR adatkezelési tájékoztató) biztosítunk - többek között - a webáruházak részére.

Az év elején, a karácsonyi roham lecsengése után a boltok és a webáruházak sokféle akciót hirdetnek meg, jelentős árkedvezményeket kínálnak vásárlóiknak. A fogyasztóvédelmi hatóság a nem valós leértékelések esetén megtévesztés miatt eljárást indít. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatása szerint a szakemberek idén is az akciós ajánlatok valóságtartalmát, az akciós eladási ár, akciós egységár feltüntetését vizsgálják. A januári leértékelések ellenőrzése során bekérik a kedvezménnyel kínált termék korábbi árait, így győződnek meg arról, hogy valóban csökkent-e az ár, vagy a kereskedő megtévesztő módon a korábbi teljes eladási árat hirdeti akciósként. A fiktív árkedvezmények vagy félrevezető tájékoztatás miatt eljárás indul. Az előírások szerint a

Elállási jog esetén általában 14 napon belül vissza kell fizetnie a webshopnak a fogyasztó által fizetett összeget, de megilleti őt egy jog. Íme: A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján amennyiben a fogyasztó eláll a szerződéstől, a vállalkozás (webáruház) haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított 14 napon belül visszatéríti a fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is (szállítási költséget). DE! A rendelet 23. (4) bekezdése alapján a termék adásvételére irányuló szerződés esetén (kifejezetten ilyen egy webshopból való vásárlás) a vállalkozás mindaddig visszatarthatja a termék vételárát és