A Net-jog.hu irodája:

2119 Pécel, Álmos vezér utca 24/1.
Központi telefon:  +36 1 506 0338

Központi e-mail:

Központi telefonszám: +36 1 506 0338 (H-P 8-20 óra között)

Image Alt

ügyvéd

A 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szól. A rendelet tekintetében több módosítás is történt. A legfontosabbakat foglaltuk most össze. A vállalkozás köteles jegyzőkönyvet felvenni a nála bejelentett szavatossági vagy jótállási igényről. A jegyzőkönyvnek tájékoztatást kell tartalmaznia arról, hogy fogyasztói jogvita esetén a fogyasztó békéltető testület eljárását is kezdeményezheti. A jegyzőkönyv másolatát haladéktalanul, igazolható módon a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani. A vállalkozás ezt a jegyzőkönyvet 3 évig köteles megőrizni, hogy a hatóság kérésére azt be tudja mutatni. A vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy

Közeledik az év vége, így ismét összefoglaljuk, mi minden történt a Net-jog.hu-val 2020-ban.  Januárban bemutatkozott a Net-jog.hu legaltech alkalmazása (VirtualJog.hu) Magyarország legnagyobb e-kereskedelmi rendezvényén, Ecommerce Expo-n, ahol rengeteg új előfizetőnk lett. A webes szabályzatok (ÁSZF, GDPR) folyamatos online frissítését biztosító alkalmazásunkat (VirtualJog.hu) már több száz ügyfél használja. A VirtualJog sokkal több, mint egy ÁSZF generátor! Számos vállalkozásnak nyújtottunk GDPR tanácsadást, adatvédelmi megfeleltetést.  Nyáron stabil válságállósági tanúsítványt kaptunk az Opten Kft.-től.  A tanúsítvány szerint cégünk kiemelkedő stressztűrési és megbízhatósági mutatókkal rendelkezik. A Magyarországon működő cégek csupán 19.2%-a felel meg ennek a kritériumnak. Számos pert megnyertünk, sőt az Emberi Jogok Európai Bíróságán Strasbourgban

Az Opten Kft. tanúsítványa szerint cégünk kiemelkedő stressztűrési és megbízhatósági mutatókkal rendelkezik. A tanúsítvány szerint a Net-jog.hu Kft. az üzleti élet stabil szereplője: kockázati szempontból a megbízható cégek közé tartozik, gazdasági visszaesés esetén tapasztalható stressztűrési képessége az átlagosnál erősebb.  A Magyarországon működő cégek csupán 19.2%-a felel meg a Stabil válságállósághoz szükséges kritériumoknak.

A Gazdasági Versenyhivatal által 2017-ben kiadott tájékoztatás, az úgynevezett influencer-ek tevékenységéről, napjainkban is aktuális lehet. Hiszen több esetben is találkozhatunk olyan online tartalmakkal, posztokkal, amelyekben nem megfelelően tüntetik fel, hogy közzétevőjük ellenszolgáltatásban részesült azok megjelenítéséért. A vállalkozások azért, hogy népszerűsítsék termékeiket, szolgáltatásaikat közvetítőket, ismert személyeket kérnek fel együttműködésre. Ezek az együttműködések vagy két oldalúak, a médiában széles körben követett személy és a vállalkozás között jön létre, vagy egy három oldalú kapcsolat alapján, ahol a véleményvezér  és a hirdető között van egy közreműködő média vállalkozás is. Mindkét esetben nagyon fontos olyan szerződési feltételeket lefektetni, amelyek megfelelnek a közzétételre vonatkozó jogi előírásoknak. A

Így, év vége felé közeledve ismét összefoglaljuk, mi minden történt a Net-jog.hu-val 2019-ben.  Januárban részt vettünk, illetve a Net-jog.hu alapítója, Dr. Krausz Miklós ügyvéd előadást is tartott internetjogi témában az Ecommerce Expo-n. Január 30-án ismét ott leszünk Magyarország legnagyobb e-kereskedelmi rendezvényén! Megújult a Net-jog.hu weboldalunk, ahol továbbra is kiemelet helyen szerepel az internetjogi blog, illetve szolgáltatásaink végre egy csokorban is elérhetők. Júliusban elindult a webes szabályzatok folyamatos online frissítését biztosító legaltech alkalmazásunk, a VirtualJog.hu, melyre néhány hónap alatt több, mint hatvanan fizettek elő. Több száz vállalkozásnak nyújtottunk GDPR tanácsadást, adatvédelmi megfeleltetést.  Az Opten Kft. “A”, azaz – kiváló minősítésben részesítette a

Ünnepi ügyelet Miután nagyon sok weboldal, webshop januárban tervezi az indulását, ezért a Net-jog.hu az ünnepek alatt is fogadja az árajánlat kéréseket, illetve e-mailes ügyeletet (telefonon nem vagyunk elérhetők január 6-ig) látunk el, és igyekszünk mindenkinek néhány órán belül válaszolni. Készíttesse el ÁSZF-ét, Adatkezelési tájékoztaját a jogszabályoknak megfelelően és kerülje el a bírságokat! Kérjen árajánlatot ÁSZF-ének, GDPR szabályzaténak elkészítésére, vagy regisztráljon a Net-jog ÁSZF és GDPR kezelő / generátor legaltech alkalmazására, a VirtualJog-ra! Net-jog: IT ügyvédek sokéves tapasztalattal, milliós bírsággaranciával, kiváló visszajelzésekkel 2020-ban is! Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván a Net-jog.hu csapata!

Egy domain perben a Net-jog ügyvédei által képviselt fél részére döntött a bíróság, az ítélet jogerős. Zanzásítva és a lényeget kiemelve ismertetjük az ügyet: A keresetében a felperes kérte a bíróságot, hogy tiltsa el az alperest a "Párkánygyár" kifejezés használatától, hivatkozva a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról 1996. évi LVII. törvény 2.§ és 6.§-ra, hiszen a kifejezést évek óta használja, és ezért rá asszociálnak az ügyfelek, ha erre a kifejezésre keresnek rá az interneten. Alperes bejegyeztette a www.párkánygyár.hu domaint. A Net-jog által képviselt alperes előadta - és ezzel az első és a másodfokú bíróság is egyetértett - hogy, a kifejezés

Összeszedtünk néhány gyakori, az ügyfelektől érkező kérdés-választ a legújabb szolgáltatásunkkal, a VirtualJoggal kapcsolatban. Illetve a fenti galériánkban bemutatunk néhány képet a szoftver működéséről is. Kérdés: Mi ez a VirtualJog, tényleg mindig friss lesz a szabályzatom? Válasz: Igen, a VirtualJog ötvözi az igazi ügyvédi tudást és tapasztalatot a modern technika lehetőségeivel. Jogszabály-változás esetén azonnal frissül a weboldalán lévő szabályzat, ha a VirtualJogot használja, még csak e-mailt sem kell írnia senkinek. Kérdés: Mennyibe kerül a szolgáltatás? Válasz: Az előfizetés oldalon az előző éves árbevétel alapján beállítható a szolgáltatás éves díja, és egyszeri ügyvédi költsége. Sokéves, nagy bevétellel rendelkező és a nulláról induló weboldalak, cégek esetén is

Kérdés: Webáruházat üzemeltetek. A weboldalon egy mondattal utalok rá, hogy Felhasználó tudja módosítani a megrendelését. Ez elegendő? Válasz: Nem. Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (Eker tv.) 5. § 2) bekezdés c.) pontja szerint a szolgáltató az igénybe vevő megrendelésének elküldését megelőzően köteles egyértelműen tájékoztatni az igénybe vevőt az adatbeviteli hibáknak a szerződéses nyilatkozat elküldését megelőzően történő azonosításához és kijavításához biztosított eszközökről. Az adatbeviteli hibák javítására megfelelő intézkedéseket kell hozni, és ezek működését részletesen bemutatni a weboldalon. Készíttesse el ÁSZF-ét a jogszabályoknak megfelelően és kerülje el a bírságokat! Kérjen árajánlatot ÁSZF-ének elkészítésére, vagy

Az első fél év tapasztalata, hogy szükséges a vállalkozások felkészítése a 21. századi fogyasztóvédelemre - közölte a Budapesti Békéltető Testület (BBT). A közlemény szerint 2019 első fél évében 563-an tanácsot, 2366-an vitarendezést kértek a Budapesti Békéltető Testülettől, emellett a testület folyamatosan ellátta az online nemzeti tanácsadó pont feladatait. Az első fél évben a vitás ügyekből 1178 zárult egyezséggel, 395 volt jogilag megalapozatlan, 125 ügyben ajánlást fogalmaztak meg, 27 esetben nem volt hatásköre a testületnek, 3 ügyben pedig kötelezést fogalmaztak meg. A legtöbb, 947 esetben kereskedelmi ügyekben jártak el, a fogyasztók többnyire szavatossági, jótállási igények érvényesítésével, illetve internetes vásárlással kapcsolatos problémával fordultak a testülethez.