Ügyvédek

a garantált profizmus

Adatvédelmi jog

hogy jogszerűen kezelje az adatot

E-kereskedelmi jog

hogy rendben legyen az üzlet

Szűrés a következőre

ászf minta

A garancia

2018. szeptember 16. | ászf, ászf készítés, ászf minta, fogyasztó, fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés, fogyasztóvédelem, garancia, jótállás, net-jog, törvényes webshop, ügyvéd, ügyvédi iroda, webáruház ászf, webjog, webshop, webshop ászf, webshop jog, webshop jogi feltételei, webshop jogi háttere, webshopjogász, WebshopÜgyvéd

ászf webshopHa a modern, főként fogyasztó és vállalkozás között fennálló, mai értelemben vett kereskedelem egyik kulcsszavát keresnénk, jó eséllyel pályázna a címre a „garancia”.

Ez már csak azért is érdekes, mert a hatályos magyar jog nem ismeri a garancia fogalmát – a 2013. évi V. törvény, vagyis a Polgári Törvénykönyv 6:171. § jótállásként definiálja – de ez ne tévesszen meg minket, a két fogalom megegyezik.

A garancia egyik legfőbb érdekessége például a szavatossághoz képest, hogy itt alapvetően egy vállalt kötelezettségről van szó. Ennek megfelelően tehát, amennyiben az egyik fél vállalta a jótállást meghatározott ideig, úgy arra az időre a jótállásban meghatározottak szerint köteles helytállni hibás teljesítés esetén. Mindemellett természetesen létezik a törvényileg kötelező jótállás is, a 151/2003. Korm. rendelet határozza meg, hogy milyen esetekben köteles a vállalkozás garanciát vállalni. Legtipikusabb ilyen eset amikor a termék 10.000 Ft feletti értékű.

A jótállás igazi sajátossága a bizonyítási teher megfordulásában áll. Alapesetben ugyanis, az eladó értékesít egy terméket, és amennyiben a vásárlás után az elromlik, a fogyasztónak kell bizonyítania, hogy a hiba már a vásárláskor megvolt az áruban. Garancia esetén azonban éppen fordítva: az eladó kötelessége, hogy bizonyítsa, hogy a meghibásodás már a fogyasztó felelőssége, így a kellékszavatosságnál meghatározott javításra, kicserélésre, árleszállításra illetve végső esetben pedig a teljes ár visszafizetésére nem köteles.

A jótállás intézménye tehát egyértelműen szigorúbb a vállalkozásra nézve, mint a kellékszavatosság.

Készíttesse el ÁSZF-ét a jogszabályoknak megfelelően és kerülje el a bírságokat! Kérjen árajánlatot most ÁSZF-ének elkészítésére! Bízza tapasztalt internet-ügyvédekre!

Kellékszavatosság

2018. szeptember 8. | angol ÁSZF, ászf, ászf készítés, ászf minta, audit, fogyasztó, fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés, fogyasztóvédelem, garancia, internet ügyvéd, távollévők között kötött szerződés, törvényes webshop, ügyvéd, ügyvédi iroda, webáruház ászf, webjog, webshop, webshop ászf, webshop audit, webshop jog, webshop jogi feltételei, webshop jogi háttere, webshop ptk, webshopjogász, WebshopÜgyvéd

ászf készítés Akár internetes vásárlásról van szó, akár hagyományos értelemben vett kereskedelemről, a szavatosság intézménye garantáltan ott „lebeg” a szerződő felek feje felett.  A kellékszavatosságot a 2013. évi V. törvény, vagyis a Ptk. szabályozza.

Minden olyan szerződés esetében, ahol a felek kölcsönös szolgáltatásokkal tartoznak egymás irányába, a felek kellékszavatossággal tartoznak. Ez azt jelenti, hogy az eladó szavatol azért, hogy termék vagy a szolgáltatás pontosan olyan, amilyennek ő leírja, és nincsen tudomása semmilyen (látható vagy láthatatlan) hibáról, amely már a szerződés pillanatában fennáll.

Amennyiben mégis felmerül valamilyen hiba, úgy a jogosult (tehát a másik fél, esetünkben a fogyasztó) többlépcsős „korrekciós” joggal élhet. Első körben kérheti, hogy az eladó saját költségen javítsa ki a terméket, vagy amennyiben ez lehetetlen, cserélje ki egy új termékre. Amennyiben a csere sem megoldható, vagy a vállalkozás nem vállalja, úgy a következő lépcsőfok az arányos árleszállítás, a hibát pedig a vevő az eladó költségére megjavíttathatja. Az utolsó fok pedig az elállás, ha a fogyasztónak már nem fűződik érdeke a termék javításához, vagy kicseréléséhez.

A kellékszavatosság nem egy önként vállalt garancia, hanem a Ptk. alapján kötelező. Hagyományos szerződések esetében 1 évig köteles az eladó szavatolni, fogyasztói szerződések esetében (a legtöbb webshop esetén) ez az idő azonban 2 év.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a kellékszavatosság intézménye olyan hibákra vonatkozik, amelyek már a szerződéskötéskor is fennálltak. Ha a fogyasztó vesz egy mosógépet, ami már a vételkor is hibás volt, ezesetben az eladó köteles azt megjavítani, kicserélni stb. Ha azonban a hiba a szerződéskötést követően keletkezik, például költözés közben a fogyasztó leejti és megsérül, értelemszerűen ezért a hibáért nem felel a vállalkozás. Azt, hogy a hiba már a szerződéskötés előtt keletkezett, a vevő köteles bizonyítani.

Készíttesse el ÁSZF-ét a jogszabályoknak megfelelően és kerülje el a bírságokat! Kérjen árajánlatot most ÁSZF-ének elkészítésére! Bízza tapasztalt internet-ügyvédekre!

Mire köteles a fogyasztó elállás esetén?

2018. augusztus 26. | 14 napos elállási jog, angol ÁSZF, ászf, ászf készítés, ászf minta, elállási jog, fogyasztó, fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés, fogyasztóvédelem, törvényes webshop, ügyvéd, ügyvédi iroda, webáruház ászf, webjog, webshop, webshop ászf, webshop audit, webshop elállási jog, webshop jog, webshop jogi feltételei, webshop jogi háttere, webshopjogász, WebshopÜgyvéd

webshopjog ügyvédAz elállás intézménye az Egyesül Államokban virágzik igazán, de a magyar fogyasztók tudatossága is egyre nő a témában. Azonban az elállással kapcsolatban számos részletszabály (és ezzel természetesen kötelezettség is) vonatkozik a fogyasztóra is, így érdemes ezeket időről időre átnézni, hogy élesben „gördülékenyen” menjenek a dolgok.

Ha a fogyasztó úgy dönt, hogy a pl. interneten rendelt termék számára nem megfelelő, a 45/2014. (II. 26.) Kormány rendelet értelmében elállhat a szerződéstől, azonban ezt a kézhezvételtől számított 14 napon belül teheti meg. Ez a 14 nap arra az időpontra vonatkozik, amikor a vásárló „feladja” a nyilatkozatot, akár postai úton, akár emailen, vagy a vállalkozás honlapján tölti ki az elállási nyilatkozatot. Fontos hangsúlyozni, hogy ekkor még nem feltétlenül a terméket kell visszaküldeni, hanem a szándéknyilatkozatot, miszerint a vásárló el kíván állni.

Ez természetesen nem érinti a fogyasztó azon jogát, hogy még az átvétel előtt elálljon. Amennyiben tehát meggondolja magát a vásárló, hogy még sincs szüksége olyan típusú termékre, akkor nem érdemes megvárni a kiszállítást, már korábban is elállhat.

A szándék közlésétől számított újabb 14 napon belül azonban már köteles a terméket visszajuttatni az eladónak. Ekkor merül fel a fogyasztó egyetlen pénzbeli kötelessége: saját költségén köteles visszaküldeni a terméket, kivéve természetesen, ha ezt vállalta a vállalkozás. Itt fontos hangsúlyozni, hogy az elállással felmerülő teljes visszatérítésben a megrendelést követő kiszállítás díja jár vissza, nem pedig a visszajuttatás díja.

Készíttesse el ÁSZF-ét a jogszabályoknak megfelelően és kerülje el a bírságokat! Kérjen árajánlatot most ÁSZF-ének elkészítésére! Bízza profi internet-ügyvédekre!

Mire köteles a vállalkozás elállás esetén?

2018. augusztus 19. | 14 napos elállási jog, angol ÁSZF, ászf, ászf készítés, ászf minta, elállási jog, fogyasztó, fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés, fogyasztóvédelem, ingyen ászf, internet ügyvéd, távollévők között kötött szerződés, törvényes webshop, ügyvéd, ügyvédi iroda, webáruház ászf, webjog, webshop, webshop ászf, webshop audit, webshop elállási jog, webshop jog, webshop jogi feltételei, webshop jogi háttere, webshopjogász, WebshopÜgyvéd

ászf fogyasztó webshopA fogyasztóvédelem területén az elállási jog az egyik legalapvetőbb fogyasztói jog, a részletszabályai rendkívül szerteágazóak, ráadásul való életben a legkülönbözőbb bonyodalmak merülnek fel. Nem árt így ismerni bizonyos részleteit, hogy mit enged a jog és mit nem.

Az elállás részletszabályait a 45/20147. (II. 26.) Kormány rendelet a 20. §-tól kezdve taglalja. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ilyenkor milyen jogai is vannak a fogyasztónak. Elállás esetén a fogyasztó visszaküldi a terméket, indokolás nélkül. Teljesen természetes, hogy a termék ára 14 napon belül visszajár, azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a szállítási díj is visszajár. A Korm. rendelet egészen pontosan úgy fogalmaz, hogy a „teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket”, ezek közül a legtipikusabb a fuvardíj.

Gyakran nincs tisztában ezzel a fogyasztó, de az áru díja abban a formában jár vissza, amiben ő fizette a terméket. Tehát ha bankkártyával vásárolt, akkor átutalással, ha készpénzben, akkor természetesen készpénzben köteles azt visszaszolgáltatni a vállalkozás. A fogyasztó kifejezett beleegyezésével azonban eltérhetnek ettől.

Érdemes a terméket minél előbb visszajuttatni a vállalkozásnak, ugyanis a Rendelet felhatalmazást ad a webshopnak, hogy mindaddig visszatartsa a terméket, amíg vagy meg nem érkezett a termék, vagy a fogyasztó nem bizonyítja, hogy ő feladta a terméket, és onnantól kezdve nincs ráhatása.

Készíttesse el ÁSZF-ét a jogszabályoknak megfelelően és kerülje el a bírságokat! Kérjen árajánlatot most ÁSZF-ének elkészítésére! Bízza profi internet-ügyvédekre!

A szerződéskötést megelőző tájékoztatás

2018. július 24. | angol ÁSZF, ászf, ászf készítés, ászf minta, fogyasztó, fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés, fogyasztóvédelem, internet ügyvéd, internetjog, net-jog, távollévők között kötött szerződés, törvényes webshop, ügyvéd, ügyvédi iroda, webáruház ászf, webjog, webshop, webshop ászf, webshop audit, webshop elállási jog, webshop jog, webshop jogi feltételei, webshop jogi háttere, webshop ptk, webshopjogász, WebshopÜgyvéd

webáruház jog ászf ügyvédEgy hagyományos, élőben kötött szerződésnél teljesen természetes, hogyha a vásárló fél megtekinti a terméket, kipróbálja, illetve kérdésekkel bombázza az eladót, hogy pontosan mik is a vásárlás feltételei, aztán mielőtt aláírná a szerződést, alaposan átolvassa, hogy megfelelőek-e számára az abban foglaltak.

A wepshopokon történő vásárlásoknál azonban ez nem lenne életszerű – éppen ezért a fogyasztó és a vállalkozások közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 11. §-a meghatározza, hogy a vállalkozás miről köteles előzetesen, tehát a szerződés megkötését megelőzően tájékoztatni a fogyasztót.

Mindenekelőtt köteles tájékoztatni a termék vagy szolgáltatás lényeges tulajdonságairól, a vállalkozás nevéről, címéről, telefonszámáról, elektronikus címéről. A termék tulajdonságain felül természetesen köteles feltüntetni az árát – méghozzá az áfával növelt, tehát bruttó árát, illetve a teljesítéssel kapcsolatos feltételeket, így különösen a fizetés, a fuvarozás és a teljesítés határidejét, valamint a vállalkozás panaszkezelési módját.

Ugyan a jogszabály részletesen meghatározza, mégis a vállalkozás köteles az elállási joggal kapcsolatos információkról előzetesen is tájékoztatni a vevőt, illetve hasonló módon a kellékszavatosságra, valamint a termékszavatosságra vonatkozó jogszabályi kötelezettségéről is köteles tájékoztatást adni.

Mindezeken felül a Korm. rendelet 11. §-a végül kötelezi a vállalkozást, hogy a lehetséges panaszkezelési fórumokat illetve azok elérhetőségeit tárja a fogyasztó elé, illetve deklarálja, hogy amennyiben békéltető testülethez fordul a vevő, úgy a cég köteles együttműködni a békéltetés során.

Készíttesse el ÁSZF-ét a jogszabályoknak megfelelően és kerülje el a bírságokat! Kérjen árajánlatot most ÁSZF-ének elkészítésére! Bízza profi internet-ügyvédekre!

Fogyasztói jogvita – jogok és kötelezettségek II.

2018. július 6. | általános szerződési feltételek, angol ÁSZF, ászf, ászf készítés, ászf minta, fogyasztó, fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés, fogyasztóvédelem, internet ügyvéd, internetjog, távollévők között kötött szerződés, törvényes webshop, ügyvéd, ügyvédi iroda, webáruház ászf, webjog, webshop, webshop ászf, webshop audit, webshop elállási jog, webshop jog, webshop jogi feltételei, webshop jogi háttere, webshopjogász, WebshopÜgyvéd

GDPR ügyvédA fogyasztó, mint jogi kategória, szigorúan szabályozott a magyar jogban is, cserébe az állam bizonyos fokig „beleszól” ezekbe a jogviszonyokba. A fogyasztó definícióját egyértelműen tartalmazza a hatályos Ptk. és a fogyasztóvédelmi törvény, és amennyiben az egyik fél fogyasztónak minősül, úgy számos speciális szabály is érvényes a közte és a vállalkozás között fennálló jogviszonyra.

A cikk első részében taglalt, a vállalkozásokat terhelő előzetes tájékoztatásokon túl a mindenkori jogalkotó a fogyasztói jogviták során is bizonyos garanciákkal illeti a fogyasztót. Mindenekelőtt fontos hangsúlyozni, hogy a fogyasztó és a vállalkozás között létrejött szerződés is egy, a Polgári Törvénykönyv alapján létrejött magánjogi kontraktus, így, amennyiben a vállalkozás nem a fogyasztót védő jogszabályok egyikét sérti meg, úgy a jogvitában döntésre jogosult fórum a bíróság.

A bíróságokra nehezedő terhet kívánják csökkenteni a békéltető testületek, melyek szintén jogosultak a szerződéssel kapcsolatosan felmerülő kérdéseket vizsgálni, és adott esetben eldönteni. Fontos hangsúlyozni, hogy a békéltető testülettel történő együttműködés – így például a tárgyaláson történő megjelenés – kötelezettsége a vállalkozásnak. Amennyiben nem teljesíti, úgy a békéltető testület jelzi ezt az elsőfokú fogyasztóvédelmi hatóság felé, amely bírsággal bünteti ezért a céget.

Amennyiben azonban a vállalkozás fogyasztói „mivoltában” sérti meg a másik felet – például nem válaszol a fogyasztói panaszra 30 napon belül –, úgy a már említett elsőfokú fogyasztóvédelmi hatóság jogosult eljárni, melyek Magyarországon a fogyasztó lakóhelye szerinti járási hivatalok.

Készíttesse el ÁSZF-ét a jogszabályoknak megfelelően és kerülje el a bírságokat! Kérjen árajánlatot>>> most ÁSZF-ének elkészítésére! Bízza profi internet-ügyvédekre!

Részletszabályok az elállási jog gyakorlása esetén

2018. június 24. | 14 napos elállási jog, 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet, angol ÁSZF, ászf, ászf készítés, ászf minta, bírság, bírsággarancia, elállási jog, fogyasztó, fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés, fogyasztóvédelem, internet ügyvéd, net-jog, távollévők között kötött szerződés, törvényes webshop, ügyvéd, ügyvédi iroda, webáruház ászf, webjog, webshop, webshop ászf, webshop audit, webshop elállási jog, webshop jog, webshop jogi feltételei, webshop jogi háttere, webshop ptk, webshopjogász, WebshopÜgyvéd

ászf, gdprNapjainkban virágzik az elektronikus kereskedelem, sok esetben weboldalon választjuk ki a terméket, melyet előzetesen nem volt alkalmunk szemrevételezni, illetve abban sem lehetünk előzetesen biztosak, hogy a cég az általunk kiválasztott terméket küldi. Ezen esetek megoldására szolgál a magyar jogban a 45/2014. (II.26.) Korm. rendeletben szabályozott, indokolás nélküli elállási jog.

Az elállási jog gyakran „14 napos elállásként” forog a köztudatban, hiszen a fogyasztónak 14 naptári (tehát nem munka~!) napja van elállni. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a vállalkozás köteles tájékoztatni a vásárlót az elállási jogáról, máskülönben, ez az intervallum akár 1 évre is nyúlhat. Szintén kiemelendő, hogy a 14 napos elállási jog a rendelés leadásától számítva illeti meg a fogyasztót (“a fogyasztó az elállási jogát a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolhatja”).

A Kormányrendelet tartalmaz egy elállási mintát (2. melléklet), azonban a vásárló tulajdonképpen bármilyen, egyértelmű nyilatkozatával elállhat (például egy e-mail, vagy akár telefonon is), indokolnia sem kell, hogy miért.A Rendelet szövegéből eredően tehát az írásbeliség sem kritérium.

Felmerül a kérdés, hogy az elállás mikor tekinthető közöltnek. A fogyasztó kötelessége e téren, hogy az átvételtől számított 14 napon belül közölje a vállalkozással az elállási szándékát, például feladjon egy levelet. A 14 nap tehát nem arra vonatkozik, hogy ez időn belül a vállalkozásnak meg is kell kapnia a szóban forgó nyilatkozatot. Az elállás közlését követően a fogyasztónak ismét 14 napja áll rendelkezésre, hogy visszaküldje a terméket, saját költségén. Itt sem a megérkezésnek, hanem a feladásnak/elküldésnek kell megtörténnie 14 napon belül.

Természetesen a vállalkozás a termék árát mindaddig visszatarthatja, amíg az árut kézhez nem kapta. A termék megérkezését követően a vállalkozás ismét 14 napon belül fizeti vissza a teljes összeget: a termék árát és a szállítási díjat is.

Készíttesse el ÁSZF-ét a jogszabályoknak megfelelően és kerülje el a bírságokat! Kérjen árajánlatot>>> most ÁSZF-ének elkészítésére! Bízza a profi webshop-ügyvédekre!

Mikor jön létre a szerződés internetes vásárlás esetén?

2018. június 19. | általános szerződési feltételek, angol ÁSZF, ászf, ászf készítés, ászf minta, audit, fogyasztó, fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés, fogyasztóvédelem, internet ügyvéd, törvényes webshop, ügyvéd, ügyvédi iroda, új ptk, webáruház ászf, webjog, webshop, webshop ászf, webshop audit, webshop jog, webshop jogi feltételei, webshop jogi háttere, webshop ptk, webshopjogász, WebshopÜgyvéd

Webshop ügyvédA webshopokon történő vásárlás, ugyan sok mindenben eltér a boltban történő vásárlástól, hiszen a felek nincsenek egy időben egy helyen, azonban alapjaiban egy valami mégis azonos: ugyanúgy egy, a 2013. évi V. törvény, vagyis a Ptk. szerinti adásvételi szerződés jön létre a felek között, ennek megfelelően vizsgálható a létrejött szerződés és különböző aspektusokból – például, hogy mikor jön pontosan létre.

Az internetes vásárlás típusából eredően egy hosszabb folyamat, amelynek csak egy pontján jön és jöhet létre a szerződés.  A vásárló első mozzanata, vagyis a termékek kiválasztása és az azt követő megrendelés az ajánlat elküldése a vállalkozásnak – ezzel még nem jön létre a szerződés.

A cég ugyanis a hatályos jogszabályok értelmében ezt követően köteles 48 órán belül elektronikus úton visszaigazolni a megrendelés megérkezését, és erről üzenetet küldeni a fogyasztó részére, máskülönben a vásárló mentesül a fizetési kötelezettség alól, a szerződés pedig nem jön létre.

Fontos azonban hangsúlyozni: a vállalkozás által küldött olyan – rendszerint automatikus – válasz, amely csak jelzi a megrendelés megérkezését az eladóhoz, illetve, hogy annak feldolgozása folyamatban van, nem alkalmas kötelem létrehozására.

A szerződés létrejöttéhez egy olyan – részletesebb, rendszerint manuális – e-mailben történő visszaigazolás szükséges, amely tartalmazza a szerződés adatait, úgy mint a szerződő felek, a termék leírása, az ár és a teljesítés körülményei.

(Amennyiben a webshop nem kettő, hanem csak egy e-mailt küld visszaigazolásként, úgy a szerződést keletkeztető és ajánlatot elfogadó üzenetnek 48 órán belül meg kell érkeznie a vásárlóhoz).

Készíttesse el ÁSZF-ét a jogszabályoknak megfelelően és kerülje el a bírságokat! Kérjen árajánlatot>>> most ÁSZF-ének elkészítésére! Bízza a profi webshop-ügyvédekre!

Mikor nem élhetünk az elállási jogunkkal?

2018. március 16. | 14 napos elállási jog, általános szerződési feltételek, angol ÁSZF, ászf, ászf készítés, ászf minta, elállási jog, felmondási jog, fogyasztó, fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés, fogyasztóvédelem, internet ügyvéd, távollévők között kötött szerződés, törvényes webshop, ügyvéd, ügyvédi iroda, webjog, webshop, webshop ászf, webshop audit, webshop elállási jog, webshop jog, webshop jogi feltételei, webshop jogi háttere, webshopjogász, WebshopÜgyvéd

webshop ügyvédAz elállási jog alapján az interneten megkötött szerződéstől jogszabályi felhatalmazás alapján egyoldalúan visszaléphetünk és a termék visszaküldése esetén követelhetjük a webáruháztól az általunk kifizetett összeg visszatérítését. A termék átvételétől (ill. a szerződés megkötésétől) számított 14 napon belül élhetünk elállási jogunkkal – általában.

A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet) szerint azonban a fogyasztó nem gyakorolhatja az elállási jogát

a) a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti;
b) olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;
c) olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;
d) romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;
e) olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;
f) olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel;
g) olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a vállalkozás által nem befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor;
h) olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás a fogyasztó kifejezett kérésére keresi fel a fogyasztót sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából;
i) lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta;
j) hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével;
k) nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében;
l) lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki;
m) a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti az elállási jogát.

Készíttesse el ÁSZF-ét a jogszabályoknak megfelelően és kerülje el a bírságokat! Kérjen árajánlatot>>> most ÁSZF-ének elkészítésére! Már angol nyelven is készítünk ÁSZF-et! Bízza profi internet-ügyvédekre!

Félperces: elállási jog 21.

2017. november 21. | angol ÁSZF, ászf, ászf készítés, ászf minta, fogyasztó, fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés, fogyasztóvédelem, távollévők között kötött szerződés, törvényes webshop, ügyvéd, ügyvédi iroda, webáruház ászf, webjog, webshop, webshop ászf, webshop audit, webshop elállási jog, webshop jog, webshop jogi feltételei, webshop jogi háttere, webshopjogász

webshop jogászKérdés: Szeretnék elállni a megrendeléstől, de a webáruház csak valami nyilatkozat-minta segítségével engedi meg. Megteheti ezt?

Válasz: Nem. A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22.§ (1) bekezdése alapján vagy elállási jogi nyilatkozat-minta segítségével, vagy bármilyen más egyértelmű nyilatkozat (telefon, levél, e-mail stb.) útján lehet gyakorolni az elállási jogot. A webshop a honlapján is biztosíthatja a fogyasztó számára az elállási jog gyakorlását, akár egy űrlap segítségével. Ebben az esetben a webshop tartós adathordozón haladéktalanul visszaigazolja a fogyasztói nyilatkozat megérkezését. Hogy mi is az a tartós adathordozó, azt itt vizsgáltuk. Az elállási jogi nyilatkozatot 14 napon belül kell elküldeni (nem feltétel, hogy meg is érkezzen 14 napon belül).

Készíttesse el ÁSZF-ét a jogszabályoknak megfelelően és kerülje el a bírságokat! Kérjen árajánlatot>>> most ÁSZF-ének elkészítésére, vagy keresse fel a Net-jog ügyvédeketMár angol nyelven is készítünk ÁSZF-et! Bízza profikra!

Bemutatkozás

Folyamatos szakmai fejlődésünkkel, több éves gyakorlattal a net-jog.hu a infokommunikáció és a jog komplex problémáira nyújt megoldást.

net-jog

7 éves tapasztalat, 700 elkészített ászf és adatkezelési tájékoztató, körülbelül 500 webshopjogi audit, 0 Ft bírság

Szakértői munkánkért, tanulmányainkért felelősséget vállalunk - ezt garantálja szakmai felelősségbiztosító partnerünk, a Generali-Providencia Biztosító Zrt. pénzügyi háttere.

Központi e-mail címünk:
net-jog@net-jog.hu

Árajánlat-kérés:
Ajánlatkérő űrlap

WebshopJog.hu:
Folyamatos védelem a webáruházak számára

Ittvásárolhatsz.hu:
Az Itt vásárolhatsz! logó

Kiemelt partnerünk a WebshopExperts.hu - a webáruházak szakértői.

Rólunk írták

"Pontos jól kidolgozott mindenre kiterjedő, precíz munka. Nem tudok elég hálás lenni érte. Nem véletlen, hogy önöket ajánlják a legtöbb helyen. Ezek után, én is önöket fogom ajánlani mindenkinek."

Baranyai Ferenc

"Őszinte leszek Önhöz, az első szó ami eszembe jutott a tájékoztató áttekintése során az “aztamindenit” volt. Gyönyörű munka!"

Holczhei Tamás

"Maximálisan elégedett vagyok az Önök által nyújtott szolgáltatással, precíz, pontos, gördülékeny volt minden, a válaszadási időről és a gyorsaságról nem is beszélve…"

Kis Klaudia

"Ha minden ilyen professzionálisan működne, mindenkinek könnyebb lenne a dolga az életben."

Hutvágner Barna

További vélemények>>>

facebook

Kategóriák

14 napos elállási jog (48), 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet (5), 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet (4), 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet (24), AB határozat (2), adatbiztonság (7), adatkezelés (107), adatkezelési tájékoztató (129), adatvédelem (167), adatvédelmi angolul (28), adatvédelmi bejelentés (63), adatvédelmi incidens (24), adatvédelmi nyilatkozat (120), adatvédelmi nyilatkozat minta (46), adatvédelmi rendelet (55), adatvédelmi szabályzat (142), adatvédelmi szabályzat készítés (144), adatvédelmi szakértő (156), adatvédelmi tájékoztató (136), adatvédelmi tanácsadás (150), adatvédelmi tisztviselő (26), adatvédelmi törvény (83), általános szerződési feltételek (78), angol ÁSZF (40), ászf (159), ászf készítés (164), ászf minta (94), audit (49), bírság (55), bírsággarancia (77), bírsággarncia (8), cenzúra (3), cookie (2), direct marketing (14), direkt marketing (10), DPO (12), drón (1), Egyéb (22), elállási jog (59), elektronikus megfigyelés (3), EURO 2016 (1), Facebook jog (5), felmondási jog (5), fizetés (3), Foci EB (1), fogyasztó (55), fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés (104), fogyasztóvédelem (125), garancia (34), GDPR (26), GDPR bírság (1), GDPR nyilvántartás (9), GDPR tanácsadás (22), hírlevél (11), hírlevél-küldés (6), infotv (38), ingyen ászf (7), internet ügyvéd (50), internet-jogtanácsos (40), internetcenzúra (5), internetjog (69), jogtanácsos (38), jótállás (16), kamera (10), kamerás adatvédelem (14), kamerás megfigyelés (12), karácsony (8), komment (3), könyvelés (1), letöltés (1), március 15. (2), médiajog (6), megfigyelés adatvédelem (3), meteorológiai jog (6), meteorológiai törvény (3), moderálás (2), naih (44), net-jog (66), nyilvántartás (4), online szerencsejáték (2), online vitarendezés (1), ország boltja (1), sérelemdíj (4), szálloda adatvédelem (3), szavatosság (7), szerencsejáték törvény (2), szerzői jog (4), tartós adathordozó (4), távollévők között kötött szerződés (100), telefonos hangrögzítés (1), torrent (1), torrentezés jogi háttere (1), törvényes webshop (141), ügyvéd (135), ügyvédi iroda (115), új ptk (16), uniós adatvédelmi rendelet (5), vagyonvédelmi kamera (3), vasárnap nyitva tartás (2), vasárnapi munkavégzés webshop (2), véleménynyilvánítás (3), visszatartási jog (1), webáruház adatvédelem (74), webáruház ászf (93), webáruház védelem (81), webjog (99), weboldal adatvédelem (80), webshop (139), webshop adatvédelem (53), webshop adózás (2), webshop ászf (129), webshop audit (120), webshop elállási jog (42), webshop jog (214), webshop jogi feltételei (164), webshop jogi háttere (131), webshop könyvelés (2), webshop ptk (32), webshop számlázás (2), webshopjogász (53), WebshopÜgyvéd (32),