A Net-jog.hu irodája:

2119 Pécel, Álmos vezér utca 24/1.
Központi telefon:  +36 1 506 0338

Központi e-mail:

Központi telefonszám: +36 1 506 0338 (H-P 8-20 óra között)

i

Egyre több a békéltető testületi eljárás

Tavaly 5 százalékkal több, 8546 megkeresést kapott a Budapesti Békéltető Testület 2017-hez képest. A szervezethez 2018-ban csaknem 2960-an fordultak fogyasztóvédelmi tanácsért, 5587 esetben békéltető testületi eljárást folytatott le, az ügyek több mint 50 százaléka egyezséggel végződött – közölte a Budapesti Békéltető Testület az MTI-vel. Közölték, a nagyvállalatok, a milliós ügyfélkörű szolgáltatók, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozások többsége is részt vett a fogyasztóvédelmi vitarendezési eljárásokban.

Ezt bizonyítja, hogy az együttműködés hiánya miatt tavaly csupán 46 esetben kellett a fogyasztóvédelmi hatóságot értesíteniük. A közlemény szerint a testület tavaly a legtöbbször (2671) a kereskedelemi jogvitában járt el: a vásárlóknak főként a hibás termékekkel és emiatt a szavatossági, jótállási igények érvényesítésével, illetve az internetes vásárlással akadt problémája. A Budapesti Békéltető Testület a fogyasztók és vállalkozások közötti vitás fogyasztóvédelmi ügyek rendezésére hivatott. Eljárása ingyenes, nagy előnye, hogy a felek segítségével elkerülhetik a bírósági utat. A testület dönt a határon átnyúló online vitákban, az alternatív vitarendezési ügyekben, és segíti a fogyasztókat, vállalkozásokat az uniós békéltető honlap használatában – olvasható a közleményben.

Feleljen meg a fogyasztóvédelmi szabályoknak! Kérje árajánlatunkat ÁSZF-ének elkészítésére, auditálására a [email protected], Ajánlatkérő űrlapunkon, vagy további elérhetőségeinken! IT ügyvédek sokéves tapasztalattal, milliós bírsággaranciával.