A Net-jog.hu irodája:

2119 Pécel, Álmos vezér utca 24/1.
Központi telefon:  +36 1 506 0338

Központi e-mail:

Központi telefonszám: +36 1 506 0338 (H-P 8-20 óra között)

ászf készítés

A vállalkozás adatai az ÁSZF-ben

ászf készítő ügyvédA magyar jogrendszer az elektronikus kereskedelem során köttetett szerződéseket üzlethelyiségen kívül kötött és távollévők között kötött szerződésként határozza meg. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ugyan ez egy nagyon speciális jogintézmény, hiszen a felek legtöbb – és legjobb – esetben sosem találkoznak egymással, végsősoron ez is egy szerződés.

gy tehát minden, a 2013. évi törvényben, vagyis a Polgári Törvénykönyvben lefektetett alapelv vonatkozik rá. Ugyanígy természetesen az általános szerződési feltételekre, hiszen jogilag az nem több mint egy „sablon” a létrejövő szerződésnek.

Ha hagyományos szerződésről is beszélünk, a felek szeretnék tudni, hogy pontosan kivel szerződnek, így a szerződésbe bekerülnek bizonyos, az azonosítást elősegítő adatok, úgymint a születési név, vagy például a lakcím. Nincs ez másképp az elektronikus kereskedelemnél sem: a Polgári Törvénykönyv szerinti fogyasztó jogosult tudni, hogy kivel köt szerződést, amit a vállalkozás az ÁSZF-ben köteles feltüntetni.
Az elvont rendelkezések mellett konkrét jogszabályt is találunk ennek betartatására: a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet III. és IV. fejezete is a szerződéskötést megelőző tájékoztatásokról szól, és mindkettő tartalmazza a felsorolásban a vállalkozás bizonyos adatait.

A 9. § (1) b) alapján a cég köteles előzetesen tájékoztatni a fogyasztót a vállalkozás nevéről, a vállalkozás székhelyének postai címéről, és ha rendelkezik ilyennel, telefonszámáról és e-mail címéről. A 11. § (1) d) pontja ezen felül megköveteli a vállalkozás üzleti tevékenysége helyének postai címéről szóló tájékoztatást is.

Ezeket a jogszabályban foglalt kritériumokat egészíti ki a hatósági gyakorlat: a még jobb beazonosíthatóság érdekében a fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálja a cég adószámának feltüntetését, a nyilvántartásba vevő szerv megnevezését, valamint a weboldal tárhelyszolgáltatójának elérhetőségeit.

Feleljen meg a GDPR-nek és a fogyasztóvédelmi szabályoknak! Kérje árajánlatunkat céges GDPR adatvédelmi auditra, GDPR adatvédelmi szabályzat elkészítésére, ÁSZF-ének elkészítésére a [email protected], Ajánlatkérő űrlapunkon, vagy további elérhetőségeinken! IT ügyvédek sokéves tapasztalattal, milliós bírsággaranciával.