A Net-jog.hu irodája:

2119 Pécel, Álmos vezér utca 24/1.
Központi telefon:  +36 1 506 0338

Központi e-mail:

Központi telefonszám: +36 1 506 0338 (H-P 8-20 óra között)

GDPR Magyarországon, avagy felkészül: a magyar országgyűlés

gdpr ügyvédA sokak által rettegve, de legalábbis kétkedve várt 2018. május 25., vagyis az általános adatvédelmi rendelet hatálybalépésének időpontja elérkezett, sőt már el is múlt – lássuk hogyan érvényesülnek a benne foglaltak hazánkban!

Ahogy azt már több korábbi cikkünk, illetve az általános közhangulat is jelezte: rengeteg a kérdőjel a GDPR-ban foglalt rendelkezések érvényesítése és végrehajtása körül. Annyit lehetett előre tudni csupán, hogy ugyan Uniós rendeletről lévén szó, elméletileg közvetlenül kifejti hatását a tagállamokban, a gyakorlatban azonban a törvényhozó szerveknek, így a magyar országgyűlésnek is lesz jogharmonizációval kapcsolatos dolga az adatvédelmi rendeletet követően. Ez meg is történt, 2018. május 29-én Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes benyújtotta a T/335. számú törvényjavaslatot, mely a 2011. évi CXII. törvényt, vagyis az Info törvényt módosítja majd, amennyiben az Parlament 2/3-a megszavazza.
A legfőbb tisztázott kérdések, ahogy az várható volt, a GDPR-t érvényesítő hatóság kiléte, valamint „az első elkövetés alkalmával csak figyelmeztetés”-elv fennmaradásának kérdése.

A törvényjavaslat 1. §-a alapján az általános adatvédelmi hatóság – mely jogosult az adatvédelmi rendeletben foglaltakat is kikényszeríteni – a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH). A javaslat 2. §-a szerint pedig a Hatóság (tehát a NAIH) a GDPR 58. cikkével összhangban első körben elsősorban figyelmezteti a jogsértő adatkezelőt és/vagy adatfeldolgozót, csak azt követően alkalmazza a bírság intézményét.

Az előterjesztést az Országgyűlés június 5-én tárgyalja.

Feleljen meg folyamatosan a hatályos adatvédelmi szabályoknak! Kérje árajánlatunkat adatvédelmi auditra, az adatkezelési tájékoztató elkészítésére, weboldalának GDPR felkészítésére a [email protected]Ajánlatkérő űrlapunkon, vagy további elérhetőségeinken! A fejlesztési teendőkben is segítünk.